iPhone 11 széria: jelentősen növelte a memória és az akku kapacitását az Apple

HusztiD 2019.09.13. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek 1 db 3 229

iphone-11-pro-front-and-back

Az Apple magyar idő szerint kedd este mutatta be legújabb okostelefonjait, az iPhone 11 szériát. Ahogyan lenni szokott, megismerkedhettünk a telefonokkal, megtudtuk, hogy milyen újdonságokat kaptak, azonban arról szokás szerint nem meséltek az almások, hogy milyen belső hardvereket rejtettek el bennük a processzoron kívül.

Egy ismertebb és egyben megbízható szellőztető, Steve H. McFly osztotta meg Twitteren a nagyérdeművel, hogy mennyi memóriát és milyen akkumulátor kapacitást kaptak az új telefonok. Ha hihetünk az értesüléseinek, akkor az iPhone 11-ben 4GB RAM és egy 3 110 mAh-ás egység található meg, míg a tavalyi iPhone Xr-ben csak 3GB memória volt, ami mellé egy 2 942 mAh-es aksi járt.

A Pro modelleknél már másabb a helyzet, hiszen ott mindkét modell 6GB-ot kapott, míg a tavalyi Xs telefonokban csak 4GB volt megtalálható. Ami jó hír, hogy itt jelentősebb mértékben emelt az aksi méretén az Apple, ugyanis ameddig korábban 2 658 mAh-es egység volt az 5,8 colos telefonban, addig most egy 3 190-es található meg, míg a 6,5 colos készülék esetében 3 174 mAh-ről 3 500 mAh-re történt növelés.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy időközben a netre kiszivárogtak az első Geekbench tesztek, melyek azt állítják, hogy mindegyik iPhone 11 modellben 4GB memória található meg. Tudni érdemes, hogy vannak néha fake Geekbench tesztek. Egyelőre nem tudott, hogy most Steve értesülései, avagy a Geekbench teszteknek hihetünk. Mivel jövő héten jelenik meg a telefon, így várható, hogy az iFixit csapata hamar darabjaira szedi, így az ő beszámolójukból biztosan megtudhatjuk, hogy mi az igazság.

Szerintetek mi igaz mindebből?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Atti - 2019.09.13. 10:34

    Anyukàmat Erzsikènek hìvják…

Szólj hozzá Te is!