Elviekben szeptembertől lesz elérhető a Galaxy Fold

HusztiD 2019.07.30. 11:56 Egyéb 0 db 65

galaxy-fold_kv_device

Eléggé ígéretesen indult a 2019-es év, ugyanis elsőnek a Samsung, majd a Huawei is bemutatta első hajtogathatós okostelefonját. A Samsung április végére tervezte piacra dobni a Galaxy Fold-ot, azonban a sajtó számára kiküldött modellek hamar tönkrementek, így a koreai vállalat úgy döntött, csúsztat kicsit a megjelenéssel.

Nem olyan régen már olvashattunk infókat arról, hogy hamarosan elkészülnek a telefonnal, azonban a Samsung most jelentette be, hogy végül szeptemberben készülnek piacra dobni a készüléket. Elviekben sikerült minden hibát kijavítaniuk, s vannak olyan részek, melyeket teljesen újraálmodtak, pont azért, hogy még véletlenül se forduljon elő hasonló galiba, mint a legelső modellel.

Mi nagyon kíváncsian várjuk, hogy végül tudják-e tartani a szeptemberi megjelenést, illetve arra szintén, hogy milyen eladásokat produkál majd a kétezer dolláros, hajtogathatós telefon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!