Harmad annyi installációval 80 százalékkal több bevételt termelt az App Store a Google Play-jel szemben

HusztiD 2019.07.17. 11:56 App Store, Kiemelt hírek 0 db 43

app-store1

A Sensor Tower jóvoltából készült egy új felmérés a két óriás digitális áruház, az App Store és a Google Play között, a januártól júniusig terjedő időszakra vonatkozóan. Ahogyan megszokhattuk, az almásoknál ismételten dübörgött a szekér.

Az első féléves adatok alapján elmondhatjuk, hogy ameddig az App Store harmadannyi letöltést produkált, mint riválisa, addig 80 százalékkal ért el több bevételt. Ugyebár nem meglepő az alábbi hír, ugyanis a korábbi statisztikák is kimutatták, hogy sokkal jövedelmezőbb az App Store, mint a Google Play.

Az alábbi táblázaton egyébként remekül leolvashatóak a mostani, s az előző év ugyanezen időszakának alakulásai. Tavaly ilyenkor az App Store 22,6 milliárd dolláros forgalmat produkált, míg most, egy évvel később 13,2 százalékos emelkedésről beszélhetünk, vagyis szám szerint  25,5 milliárd dollárról. Ezzel szemben a Google Play a tavalyi év első félévében 11,8 milliárdot bonyolított le, míg idén közel 20 százalékkal növekedtek, így 14,2 milliárd dollárról beszélhetünk.

31835-53781-190703-SensorTower-l

Amennyiben az összesítést nézzük, akkor az idei év első felében a két óriás 39,7 milliárd dollárt hozott össze, ami 5 milliárddal több, mint egy éve ilyenkor. Ez egyébként 15,4 százalékos javulásnak tudható be, s várhatóan hasonló lesz a tendencia a következő időszakban is. Apróbb érdekesség ugyan, de az App Store-ban 1,4, míg a Google Play-ben 4,6 százalékkal csökkent a játék letöltések száma.

Mondjuk mi nagyon kíváncsiak leszünk, hogy milyen lesz ősszel a felállás, mikor is az almások elindítják az Apple Arcade szolgáltatásukat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!