2021-ben már nem lesz Face ID-s iPhone, ugyanis az Apple visszahozza a Touch ID-t

HusztiD 2019.07.12. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 5 hozzászólás 651

iphone-xs-gold

Nagyon érdekes dolgot állít a China Times egyik elemzőcsapata, a Credit Suisse, ugyanis a szakértők úgy hiszik, hogy két év múlva az Apple teljesen kinyírja a Face ID-t. Fogalmazhatunk úgy is, hogy amit az Apple két évvel ezelőtt forradalmi technológiaként bemutatott, azt újabb két év múlva már temethetik.

Tegnap beszámoltunk, hogy Ming-Chi Kuo szerint a következő évben lesz egy olyan iPhone, melyben a Face ID helyett egy kijelzőbe épített Touch ID kap helyet. Nos, a mostani elemzők szintén ezt állítják, annyi különbséggel, hogy ez a modell széltől szélig terjedő kijelzővel rendelkezik, ergo semmilyen kameraszigetet nem találhatunk meg benne.

Elviekben az Apple a következő évben ezzel a modellel kezd visszaállni a Touch ID-s korszakra, s a rá következő, 2021-es iPhone modelleknél már teljesen elköszönhetünk a Face ID-től. Ha minden igaz, ekkor három új iPhone-t mutathat be az Apple, s ezek mindegyike kijelzőbe épített Touch ID-val fog debütálni.

Ne feledjük, hogy ezek csak elemzői jóslatok, így semmi sem garantálja, hogy valóban így lesz, ahogyan állítják. Viszont ha kicsit eljátszadozunk a gondolattal, akkor érdemes belegondolni, hogy a sokkal biztonságosabb Face ID-t miért cserélnék le egy kevésbé biztonságos eljárásra? Főleg úgy, hogy jelenleg még egy olyan gyártó sincs, ki egy TrueDepth kamerarendszerhez hasonló technológiával szerelte volna fel a telefonjait.

Ti mit gondoltok? Jó ötlet lenne-e, ha az Apple végleg kinyírná a Face ID-t?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. kukcsi - 2019.07.12. 09:59

    Biztos,hogy ez nem igaz, nem visszafejlödik az Apple, hanem elore

  2. Leeder - 2019.07.12. 10:08

    A cikk erdekes, de annyira bicskanyitogatos lett a cim mar megint….
    Ne mar legyszi. Akit erdekel, enelkul is elolvassa. Emelkedjunk felul a bulvar sajto szinvonalan.

    Egyebkent en sem tartom valoszinunek hogy elhagynak a Face ID-t

  3. Showfor - 2019.07.12. 10:14

    Pedig nagyon jó lenne mert a face ID nagyon körülményes
    Pl napszemüvegbe nem nyit
    Közel kell hajolni hozzá kocsiban pl
    Az ujjlenyomat sokkal praktikusabb
    Szerintem

  4. Petya - 2019.07.12. 17:41

    Szerintem nem hagyja el a Face ID-t.
    Legalább is, Én örülnék ha megmaradna :) Nekem tetszik. Minig kiold nekem ha akarom, nem volt még vele bajom! :)

  5. Goodspeed - 2019.07.12. 18:15

    Én sem értem miért nyírná ki a FaceID-t az Apple. Inkább annyi, hogy mellé visszakerül a kijelzőbe épített TouchID. Nekem ez hihetőbb és logikusabb lenne. Ja, és sok esetben használhatóbb is.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.