Jony Ive távozásával Jeff Williams lesz az új Tim Cook

HusztiD 2019.07.09. 17:55 Apple, Jony Ive, Kiemelt hírek, Tim Cook 0 db 118

103250523-GettyImages-465687438

Június végén jött a hír, hogy Jony Ive hamarosan távozni fog az Apple-től, majd ezt követően egy saját dizájnstúdiót alakít, ahol természetesen az almás vállalat lesz az első számú ügyfele. Időközben kiderült, hogy Jony ugyan az Apple dizájncsapatának berkein belül mozgott, azonban mégsem szólt bele annyira a dolgokba, mint előtte.

A Wall Street Journal beszámolója alapján hatalmas változások lesznek vállalaton belül, derült ki egy meg nem nevezett alkalmazottnak köszönhetően. Ugyebár korábban Jony Ive keze messze elért, de az információk alapján a COO, Jeff Williams is bele-beleszólt olykor a dolgokba. A vezető az iPhone 4 óta kíséri a fejlesztéseket, s neki is ugyanolyan beleszólása volt a fejlesztésekbe, akárcsak Ivenak.

Az érdekesség, hogy Jeffen ezentúl kicsivel nagyobb lesz a felelősség, ugyanis most már szinte egymaga követi nyomon, hogy melyik csapat hogy haladt a fejlesztésekkel. A bennfentes információk alapján Jeff sokkal inkább részt vesz a fejlesztésekben, mint a CEO, Tim Cook. Nyilván ez nem jelenti azt, hogy a vezérigazgató ne lenne képbe a dolgokkal, csupán annyit jelent, hogy Jeff sokkal naprakészebb a termékek terén, s az aktuális fejlesztésekkel kapcsolatosan ő számol be Tim felé, hogy melyik csapat hogyan halad.

Ez már csak érdekesség, de korábban felmerült, hogy ki lehet Tim Cook utódja. A korábbi elemzői latolgatások alapján Jeff Williams lehet az ideális jelölt. Ha pedig azt nézzük, nem állna tőle messze a pozíció, hiszen eddig is úgy ismerhettük őt, mint Tim Cook jobb keze, illetve most láthatjuk azt is, hogy sokkal inkább képben van a mindennapi fejlesztésekkel, mint maga a vezető.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!