Az Oppo bemutatta az első kijelzőbe ágyazott szelfikamerát

HusztiD 2019.06.27. 13:55 Egyéb 0 db 160

notchless-iPhone

A kínai óriás, az Oppo bemutatta azt, melyre sok más gyártó vágyik: lényegében a kijelző alá építették be az előlapi szelfikamerát. A gyártó a shanghai Mobile World Congress berkein belül mutatta be az új telefonjának prototípusát, s állításuk alapján ez az első olyan telefon, melyben a kijelző alá építve található meg a szenzor.

Maga a szelfikamera nagyobb, mint amelyet a mai telefonokban megtalálhatunk, de a gyártó szerint ez a megnövelt fényrekesznek tudható be, ami által sokkal több fényt enged be a kamera, s egyben jobb képeket csinál. Az állítások szerint a kameránál is igyekeztek megtartani a kijelző minőségét, hogy ne legyen áttetsző. Elviekben az Oppo próbálta minél inkább optimalizálni a megoldását, de mi azért nagyon kíváncsiak leszünk az első készülékre, ha megjelenik.

Mi azt mondjuk, hogy első körben érdemes lesz megvárni, mire megjelenik a telefon, majd megnézni róla az első teszteket, hiszen úgyis abból fog kiderülni, hogy mennyire működőképes a való életben az Oppo technológiája. A bemutatott készülék megjelenéséről egyelőre nem szólnak a hírek, de nem lennénk meglepve, ha csak jövőre érkezne a telefon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!