Semmilyen körülmények között ne törd fel az Apple szervereit, ha ott szeretnél dolgozni

HusztiD 2019.06.18. 17:55 Apple, Kiemelt hírek 0 db 136

hacked-into-Apple-servers

Nem egy olyan, közel tündérmesébe illő történetről olvastunk, amikor valaki azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy betört különféle nagyvállalatokhoz, majd ott álommelót kapott. A legújabb történet két ausztrál tinédzserről, egy 13 és egy 16 éves fiúról szól, kiknél nem úgy sültek el a dolgok, ahogyan azt eredetileg tervezték.

A két fiatal eredeti koncepciója az volt, hogy behatolnak az Apple szervereibe és felhívják magukra a figyelmet, majd ezt látván kapnak egy remek ajánlatot. A fiataloknak VPN-en keresztül sikerült bejutniuk, majd átverniük az Apple szerverét, hiszen hamis digitális hitelesítő adatokkal a vállalat alkalmazottainak álcázták magukat, s minden olyan adathoz hozzáfértek, mint a vállalat munkavállalói.

Természetesen az almások hamar kiszűrték az illetéktelen betolakodókat, így egyből bírósági eljárás lett az ügyből. Az egyik fiatal ügyvédje szerint a fiatalok nem voltak tisztában a cselekményük következményeivel, s ők egyáltalán nem rosszat akartak, csupán azt szerették volna, ha egy remek ajánlatot kapnak az Apple-től – egy korábbi valós példából kiindulva és abban reménykedve.

A bíróságon felmerült, hogy ugyan valóban tehetséges a két fiatal, hogy sikerült könnyedén kijátszaniuk a rendszert, azonban ezzel nem szabad visszaélniük. Szerencsére a két fiatal nem került börtönbe, de így is sikerült nyolc és kilenc hónapnyi felfüggesztettet bezsebelniük.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+4.5

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!