iFixit: kicsivel, de jobban szerelhető a Powerbeats Pro, mint az AirPods

HusztiD 2019.06.11. 13:55 Egyéb 0 db 205

Screen-Shot-2019-06-06-at-6.07.49-PM

Az Apple nem olyan rég dobta piacra az első körös országokban a Powerbeats Prót, melyet lényegében egy sportos AirPods-ként emlegethetünk. Természetesen ahogyan ilyenkor lenni szokott, az iFixit csapata gyorsan lecsapott a fülesre, hogy szétkapják és megosszák véleményüket.

A szakik szerint nem olyan könnyű a füles szervizelése, ugyanis hogy felnyissuk a füleseket, eleve egy kés kell, hogy felfeszítsük, akárcsak az AirPods esetében. Ezt követően jóformán minden egyben van az alaplappal, így ha valami cserés lenne, akkor úgymond az egész belsőt cserélni kell. Ha az aksit nézzük, akkor egy 200 mWh-s egység kapott helyet a fülesben, melynek cseréje szintén nehézkes, de nem lehetetlen. Magáról a töltőtokról pedig nem érdemes beszélni, ugyanis ahogyan a videóban is látható, lehetetlen úgy felnyitni, hogy ne okozzunk benne sérülést, így annak a javítása szinte lehetetlen.

No és a javíthatóság? A iFixit tízből egy pontot adott a Powerbeats Pro szerelhetőségére, s egy kicsivel jobban szerelhető, mint az AirPods.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!