Továbbra is gondok vannak a pillangó mechanikás billentyűzettel, ezt az Apple is beismerte

HusztiD 2019.04.03. 13:55 Apple, Mac 0 db 189

macbook-pro-function-keys

Az Apple elsőnek a 2015-ben megjelent MacBook modelljeinél mutatta be a legújabb, úgynevezett pillangó mechanikás billentyűzetet. Az almások a korábbi ollós eljárás helyet ezt vezették be, melyet a mai napig nagy előszeretettel alkalmaznak.

Sajnos ahogy telt az idő, úgy derült ki, hogy nem igazán annyira jó az új billentyűzet, mint azt korábban várták, hiszen számos felhasználó adott arról visszajelzést, hogy az idő teltével beragadnak, nem reagálnak a gombok. A Wall Street Journal nem olyan rég arról számolt be, hogy az Apple-nek a harmadik generációval sem sikerült megoldania a problémát, illetve a vállalat egyik szóvivője, beismerte, hogy kevesen, de továbbra is problémát tapasztalhatnak, amiért bocsánatot kérnek, azonban a jó hír, hogy sokak számára hibátlanul működik a billentyűzet.

Amikor az almások bemutatták a tavalyi MacBook Pro és Air modelleket, akkor nagy hangsúlyt fektette a harmadik generációs pillangó mechanikás billentyűzetre, ugyanis ennek elviekben immáron problémamentesen kellett volna működnie. Sajnos páran nem ezt tapasztalták, így ezért is kértek elnézést a kaliforniaiak. Mi pedig reméljük, hogy a következő modellekben végre sikerül pontot tenni az ügyre, s kijavítani úgy a fennálló hibát, hogy az többet ne jelentsen gondot a felhasználók számára.

Ne maradj le az iDoki legújabb akciójáról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!