A Google mérnökeinek startup-jával erősödött az Apple

HusztiD 2019.03.25. 13:55 Apple 0 db 73

8B535E7F-7076-4AB8-A766-7C613936753D

Az Information legújabb beszámolója alapján az almásoknak ismételten sikerült egy ígéretes startupot, a Laserlike-ot felvásárolniuk. A vállalatot egykori Google mérnökök alapították, s leginkább a mesterséges intelligenciára gyúrtak rá, amivel az emberek mindennapjainak a könnyítése volt a cél.

Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az almások egy szóvivője megerősítette az akvizíciót az Information számára, azonban konkrét részleteket nem árult el. Mint tudjuk, az Apple nem szeret bővebb információkat megosztani a publikummal, csak annyit, hogy megtörtént az adott felvásárlás.

A Laserlike technológiája egyébként kapóra jöhet majd az Apple News, Apple Music, Siri és az új, még be nem jelentett streamszolgáltatás kapcsán, ugyanis a digitális asszisztens úgymond megismeri majd az adott felhasználó szokásait, ízéleseit, ki számára az adott szolgáltatáson belül olyan kontenteket ajánl, melyek valóban érdeklik. Például a jövőben az Apple Music-on belül olyan előadókat fog felajánlani, kik valóban közel állnak a saját zenei ízlésünkhöz.

Ne maradj le az iDoki legújabb akciójáról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!