Kuo: részben az iPhone eladások rovására növekszik a Galaxy S10-re irányuló kereslet

HusztiD 2019.03.12. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 259

samsunggalaxys10-800x740

A jól ismert Apple-elemző, Ming-Chi Kuo új számítással jelentkezett. Immáron előrendelhetőek a koreai gyártó új csúcskészülékei, a Galaxy S10-es modellek, melyekre az eredeti számításokhoz képest 30 százalékkal növekedett meg a kereslet.

Kuo szerint számos olyan faktor van, mely mindezt elősegítette. Az első, hogy most jelenleg ez az abszolút high-end okostelefon, hiszen bemutatkozott a kijelzőbe épített ujjlenyomatolvasó, megjelent a három kamerás hátlapi kialakítás, valamint az új, majdnem teljes kijelzős kialakítás is nagyon bejövős lesz a felhasználók számára, főleg, hogy nincs belógó kamerasziget.

Az elemző korábban 30-35 millió eladott Galaxy S10-zel számolt 2019-re, azonban most 40-45 millióra növelte számait a megnövekedett előrendelések miatt. A szaki szerint Kínában is jobb eladásokat produkál majd a Samsung, s ez az Apple eladásain egyaránt látszani fog, hiszen valamennyi szeletet elvesz majd az almásoktól.

Még bő fél év van, mire az Apple bemutatja az idei évi csúcsmodelljeit, s kíváncsian várjuk, hogy mivel rukkolnak elő. Egy biztos, nehéz év vár az almásokra, hiszen ezen felül a Samsung és a Huawei párosa szintén bemutatta az első hajlítható okostelefonjait, s lehetséges, hogy innentől kezdve ezen irányba megy tovább a piac.

Ne maradj le az iDoki legújabb akciójáról!
 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. g - 2019.03.12. 21:13

    Kész az emberek rájöttek, hogy az Apple már nem innovál, drága és sokkal jobb telefonok vannak, mint az iPhone.

  2. Donát - 2019.03.13. 21:29

    Hatalmas nagy iDiot vagyok, nagy márka fan is, de egyre jobban érzem, hogy a következő telefonom már nem apple lesz. Az android minőségben egyre jobban zárkozik fel az ios mellé, az apple lassan teljesen elveszti a leginnovatívabb vállalat címet, évről évre ugyanazt mutatja be és probálja nagy hype vonat képébe eladni egyre drágulóbb árakkal. A “hülye” felhasználók is jönnek rá. Nagyon várom azt a tim cookos “az apple állati jó dolgokat fog piacra dobni” dolgot. Kellene egy kis löket, hogy újból az apple mellett döntsek, ha cserélem az iphone 8 at

  3. t - 2019.03.14. 16:16

    Ha most döntenem kéne, hogy iPhone Xs / Xs Max / Galaxy S10 / Galaxy S10+ vegyem meg, nem is kérdés, hogy az S10+ mellett döntenék.. Haszálom a “szimpla” X-em, de ha esetleg ellopnák / összetörne, egy jó ideig nem lenne almás telefonom szerintem. Ténylegesen kezd unalmassá válni. Igaz, hogy az iOS jobb, de már nem igazán fejlődik ITTHON!!! Amerikában persze jó lehet, de kis hazánkig nem érnek el a legjobb fícsörök (alma pay, magyar siri).

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.