Így oldaná meg az Apple a hajlítható okostelefonok egyik komoly problémáját

HusztiD 2019.03.04. 17:55 Apple, Kiemelt hírek 2 db 723

Foldable-iPhone

Az elmúlt napokban mutatta be a Samsung, majd a Huawei az első hajlítható okostelefonokat, majd arról is beszámoltunk, hogy pont a koreaiak miatt várathat magára a hajlítható iPhone. Mivel a napokban eléggé felkapott lett a téma, így természetesen az Apple is képbe került.

Ugyan a kaliforniai vállalat még nem mutatott be hajlítható okostelefont, mi több, még arról sem igazán szólnak a hírek, hogy egy ilyen készüléken dolgoznának. Ennek ellenére a Patently Apple csapata szemfüles volt, s előkerestek egy korábbi szabadalmat, melyet még az almások védettek le.

Még hónapokra vagyunk, mire ténylegesen megérkeznek az első hajlítható okostelefonok, így nyilván nem igazán tudhatjuk, hogy mik lesznek az első generációs telefonok rigolyái. Az egyik feltételezhető hátrány a hideg lehet, ugyanis a kijelzők, s pláne a hajlítható kijelzők nem szeretik a hideget. Elviekben a gyakori hajtogatás belátható időn belül kárt tesz akkor, ha hidegben csináljuk mindezt.

galaxy-fold_kv_device

Az Apple szabadalma lényegében arra mutat rá, hogy a telefonban lenne egy szenzor, mely azt érzékelné, hogy mikor emeljük fel a telefonunkat. Mellette pluszban lenne egy beépített hőérzékelő egyaránt, mely megállapítaná, hogy valóban hideg van-e, vagy sem. Amennyiben hideget észlelne, akkor a kijelző adott pontját, mely hajlítva lesz, azt melegítené, hogy ne tegyen maradandó kárt a hajtogatás.

Elviekben ezzel a technikával hosszabb távon sem lenne kockázatnak kitéve a telefon. Mi egyelőre azt mondjuk, hogy érdemes megvárni, hogy előbb megjelenjenek az adott készülékek, az ezt követő hetekben, hónapokban viszont úgyis kiderül, hogy mi lesz a hajlítható okostelefonok mifenéje.

Ne maradj le az iDoki legújabb akciójáról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 2 db

  1. Ethan Rom - 2019.03.04. 19:01

    mifenéje -> rákfenéje

  2. g - 2019.03.05. 22:04

    Mit nekik hajlítható telefon, amikor megépítették az Apple űrbázist és nem a telefonra koncentrálnak, hanem a galaxis őrzői akarnak lenni.

Szólj hozzá Te is!