Megvan a WWDC ’19 pontos dátuma?

HusztiD 2019.02.13. 17:55 Apple, iOS, Kiemelt hírek, macOS, tvOS, watchOS 0 db 319

063_967226690-e1528194093764-800x450

Úgy tűnik, hogy idén idő előtt szivárgott ki, hogy mikor kerül pontosan megrendezésre a WWDC, vagyis a Worldwide Developers Conference, ahol az Apple vezetői bemutatják a legújabb szoftvereket, az iOS 13-at, a macOS 10.15-öt, a watchOS 6-ot és a tvOS 13-at.

2017-ben június 5-9, majd 2018-ban június 4-8 között került San Joséban, a McEnery-ben megrendezésre az esemény. Sőt, ha visszamegyünk az időben, akkor az almások egészen 2007. óta tartják hagyományok szerint, minden év június első felében az eventet.

Jelenleg megvannak a foglalások júniusra, s 10-13 között az O’Reilly Velocity, majd 25-27 között a Sensors Expo tart rendezvényt a McEnery-ben. A MacRumors csapata kisebb nyomozásba kezdett, s mint kiderült, idén június 6-át az Apple foglalta le, ami csütörtökre esik.

wwdc-evidence-2019-800x414

Érdekesség, hogy az Apple eddig mindig hétfő reggel, vagyis itteni idő szerint este tartotta meg az eseményt, melyet szűk egy hetes konferencia követett, ahol a fejlesztők oszthatták meg tapasztalataikat egymással. Az is lehet, hogy eme dátum az utolsó napot jelenti, így az esemény ténylegesen június 3-án lesz. Tavaly ugyanígy február környékén röppentek fel a hírek, hogy mikor lesz esedékes a rendezvény, s az Apple március 13-án küldte ki a hivatalos meghívókat.

Ahogyan a MacRumors megjegyezte, egyelőre nem beszélhetünk hivatalos bejelentésről, így nem kell készpénznek venni az alábbi dátumot. Ha szerencsénk van, akkor egy bő hónap múlva az almások kiküldik az eseményre a hivatalos meghívóikat.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!