Kétszer annyi előfizetővel büszkélkedhet a Spotify, mint az Apple Music

HusztiD 2019.02.11. 17:55 Apple Music, Kiemelt hírek 3 db 80

Open_Graph_-_Facebook

Előző év végével ért véget a legutóbbi negyedév, s lassan minden nagyobb vállalat és szolgáltató beszámolt arról, hogy hogyan teljesített az októbertől decemberig tartó időszakban. Ezúttal a Spotify ejtette meg konferenciáját, s mint kiderült, 30 százalékkal növelték bevételeiket, míg előfizetői bázisukat 87 millióról 96-ra gyarapították.

Az ünnepi akcióknak köszönhetően annyira jól pörgött a biznisz a szolgáltatónál, hogy hat hét leforgása alatt 7 millió új előfizetőre tettek szert. Mi több, új rekordot is döntöttek, mikor egy nap alatt 500 ezer új előfizetőt tudhattak a szolgáltatásuk mögött.

Ezen felül a szolgáltató bejelentette, hogy a jövőben tovább bővülnek, illetve az elmúlt hónapok folyamán két ígéretes podcast vállalatot vásároltak fel, kik által tovább bővítik kínálatukat. Az első a Gimlet volt, kikkel egy 200 millió dolláros alkut kötöttek, míg a másik az Anchor, melyről bővebb részleteket nem osztottak meg.

Természetesen még mindig a Spotify a legnagyobb zenestreamingelő, hiszen nehéz ezt a 96 milliós számot beelőzni. Az Apple nem olyan rég osztotta meg ugyanezen időszakra a teljesítményét, ott kiderült, hogy összesen 50 millió tényleges előfizetője van a szolgáltatásuknak. Ha azt nézzük, akkor a Spotify immáron több, mint egy évtizede van piacon, míg az Apple Music most nyáron lesz négy éves.

Ti melyik szolgáltatást szeretitek jobban, s miért pont azt?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+5

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 3 db

  1. Popacsku - 2019.02.11. 19:23

    Spotify.
    Bár a Apple Music-ról nincs infóm, kettőt párhuzamosan futtatni hülyeség, és a Spotify jókor volt jó helyen. Elégedett vagyok vele, nem váltok.

  2. Maximus - 2019.02.12. 00:03

    Dettó ugyanez.

  3. Zoli - 2019.02.12. 12:01

    Szerintem is Spotify messze veri,
    Ne menjünk messze.. átláthatóság

Szólj hozzá Te is!