Beszállítók már érzik a visszaeső kínai piacot

HusztiD 2019.01.22. 11:56 iPhone, Pletykák 2 hozzászólás 126

iphone-xr-colors

Nem igazán mondhatjuk, hogy szerencsésen alakultak volna az Apple dolgai az elmúlt hónapok folyamán, hiszen gyengébb eladásokat produkálnak, mint egy évvel korábban, valamint a vállalat részvényértéke is mély-zuhanóban van. Ezúttal a Nikkei számolt be arról, hogy már az Apple partnerei is érzik a csökkenést.

A visszaeső eladások jelentős része Kínának tudható be, ugyanis az ázsiai országban kevésbé pörögnek jelenleg az Apple telefonjai. Ezt pedig az Apple parterei is érzik, ugyanis az előrejelzések szerint akár 20-25 százalékkal eshetnek vissza a bevételeik. Ott van például a Nidec, ami ugyan a kisebb partnerek közé tartozik, de ők gyártják le a vibramotort az iOS készülékekhez. Nos, ők több, mint 25 százalékos profit-visszaeséssel számolnak.

Ahhoz, hogy újra fellendüljenek az eladások, az almásoknak is tenniük kell. Egyelőre különféle pletykaáradatok érkeznek a szeptemberre várt iPhone modellekről, így egyelőre nehéz megmondani, hogy pontosan mire számíthatunk. Mindenesetre bízzunk benne, hogy felismerik időben a piaci igényeket a kaliforniaiak, mert jelenleg eléggé lehangoló a vállalat teljesítménye.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Cover - 2019.01.22. 12:46

    Majd ha ezt a gagyi szines telefont meg az Xs-t 100ezerrel kevesebbert adják akkor újra lesz kereslet!
    Nekem is x-em van de azert ennyire ne nézzék hülyének az embert!

  2. Bendegúz - 2019.01.27. 17:10

    Ez xr ugyan olyan ocsmány mint a C.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.