Tovább csökkenti az iPhone Xs és Xr berendeléseit az Apple

HusztiD 2018.12.05. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek, Pletykák 0 db 242

iphone-xs-vs-xr-800x700

Az utóbbi hetekben eléggé érdekes hírekről számoltunk be az Apple-t illetően. Mint tudjuk, az elmúlt időszak viszonylag nehéz volt számukra, ugyanis hat hét alatt drasztikusan csökkent a vállalat értéke, majd arról is jöttek szóbeszédek, hogy nem igazán fogynak úgy az iPhone Xs és Xr modellek, mint ahogyan várták.

A Digitimes egyik legújabb beszámolója szerint az Apple ismételten értesítette a tajvani partnereit, hogy vegyenek kicsit vissza a gyártásból, hiszen az új modellek gyengébben teljesítenek, mint ahogyan kalkulálták. Ebből kifolyólag az olyan partnerek, mint a Largan Precision, vagy a Career Technology például csökkenő bevételekkel számol az idei év utolsó negyedévére, hiszen egyszerűen nincs annyi megrendelésük, hogy nyereségesebbek legyenek, mint egy évvel ezelőtt.

Sajnos arról a forrás nem számolt be a Digitimes, hogy nagyjából hány százalékkal csökkentette a berendeléseit a kaliforniai vállalat, illetve azt szintén érdemes megjegyezni, hogy az oldal sokszor közöl le téves információkat. Sajnos már azt sem mondhatjuk, hogy a januári pénzügyi konferencián kiderül, hogy igazak-e a mostani hírek, vagy sem, hiszen innentől hivatalos számokat nem oszt meg eladásairól a kaliforniai vállalat. A bevétel és a profit alakulása alapján viszont kapunk majd elemzői számításokat, melyekre érdemes lehet odafigyelni.

Figyelem! Kihagyhatatlan akcióval vár rád az iDoki! Ne maradj le róla, hisz ettől neked is leesik az állad!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!