Trumpnak köszönhetően tovább drágulhatnak az Apple termékei?

HusztiD 2018.11.29. 15:55 Apple, Egyéb 5 hozzászólás 268

tim-cook-donald-trump

Az amerikai elnök, Donald Trump nem olyan régen a Wall Street Journal számára adott egy rövid interjút, melyben lényegében elárulta, hogy drágulások várhatóak. Az elnök minden Kínából importált termékre 10 százalékos adót vet ki, hogy ezzel mérsékelje a kereskedelmet.

Trump korábban nem egyszer felszólalt, hogy szeretné, ha az olyan nagyvállalatok, mint az Apple, a szülőhazájába vinné a gyártási folyamatait. Mint tudjuk, az almások Kínában és Tajvanban gyártatják le a komponenseket, de a termékeik összeszerelését Kínában végzik. Ebből kifolyólag Trump azzal szabályozna, hogy 10 százalékos adót vetne ki minden egyes behozott termékre. A WSJ-nek adott interjúban külön kitért az Apple-re, s kijelentette, hogy az ő termékeiket is érinteni fogja a teher.

Nem hangzik annyira súlyosnak az a bizonyos 10 százalék, de az Apple több milliós darabszámokban hozat be csak iPhone modelleket, s akkor még a többi termékről nem beszéltünk. Mindebből kifolyólag nem elképzelhetetlen, hogy a kaliforniaiak a jövőben beépítik áraikba eme 10 százalékot. A baj ott lesz, hogy ha ez valóban megtörténik, akkor feltehetően a többi országban is drágulnak a termékeik, hiszen ha a szülőföldjükön emelnek, akkor máshol miért ne mérnék tehetnék meg?

Szerintetek mit várhatunk ennek következményeképp?

Figyelem! Kihagyhatatlan akcióval vár rád az iDoki! Ne maradj le róla, hisz ettől neked is leesik az állad!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Roberto - 2018.11.29. 16:07

    Itt nem kellene emelniuk, mar igy is dragabb. Ami ott 800$ az itt 800€.

  2. kukcsi - 2018.11.30. 06:38

    A különbseg sokkal több ,pl ipad itt NY BAN 800 $ , pesten 1100$

  3. Attila - 2018.11.30. 08:24

    Így van. Idén már az 1000$ 1000£ lett. :((((

  4. Attila - 2018.11.30. 08:26

    És az 1000$ az 1150€.
    Nagyon durva árazás.
    Csak össze kell hasonlítani az amerikai, angol, nemet, magyar oldalt. És megvannak a képletek. :(((

    Ennyire nem instabil az EU piac. :):)

  5. janika61 - 2018.11.30. 13:37

    Akkor japánbol vásárolok ott a legolcsobb.

Szólj hozzá Te is!