Gyengén muzsikálnak az iPhone Xr eladásai?

HusztiD 2018.11.15. 13:55 iPhone, Pletykák 0 db 193

iPhone_XR_red-back_091220181

Az elmúlt napokban megtudhattuk, hogy mennyire nagyszerű az iPhone Xr, ugyanis elsőnek egy sebességteszt videót láthattunk, ahol egy Galaxy Note 9-cel mérették össze, majd megérkeztek a Geekbench tesztek egyaránt. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy az Apple egy igazán kiemelkedő telefont rakott össze, melynek ereje vetekszik a csúcsmodellével, azonban a jelenlegi pletykák kicsit mást mutatnak.

A legutóbbi szóbeszédek szerint az iPhone Xr koránt sem úgy teljesít, ahogyan azt az Apple várta. Hivatalosan nem tudni, hogy milyen eladásokat produkált a telefon eddig, sem pedig azt, hogy mivel számolt az Apple. A jelenlegi információk alapján az almások jeleztek az ázsiai beszállítóiknak, hogy 25 százalékkal csökkentsék az előállítást, ami jelen állapot szerint azt jelenti, hogy a Foxconn-nál és a Pegatron-nál naponta 100 ezerrel kevesebb készüléket gurítanak le a futószalagról.

Sajnos az Apple mostantól nem fogja megosztani, hogy hány millió iPhone-t passzol el negyedévente, de mi azért reméljük, hogy nem vallnak vele akkora kudarcot, mint anno az iPhone 5c-vel.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+4.5

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!