A jövő megérkezett: itt az első hajtogatható okostelefon

HusztiD 2018.11.07. 13:55 Egyéb, iPhone 2 hozzászólás 919

flexpai

Korábban megannyi pletykát olvashattunk a hajlítható/hajtogatható okostelefonokról, s eddig úgy nézett ki, hogy a Samsung lesz az első, ki bemutatja saját elképzelését. A Verge csapata San Franciscóban vett részt egy médiaeseményben, ahol a kínai Royole mutatta be legújabb okostelefonját, a FlexPai-t, mely egy 7,8 colos hibrid lett, így a tabletből könnyen egy vaskos okostelefont hajtogathatunk.

Lényegében ez a legelső hajtogatható okostelefon, így egyelőre nagy csodákat nem kell tőle várni, s ahogyan a Verge is megjegyezte, messze áll a prémium kategóriás csúcsmodellektől. Mindenesetre Amerikában már 1 300 dollártól hozzá lehet jutni a készülék fejlesztői változatához, aki pedig 150 dolláros felárat fizet rá, az egy 256GB-os modellt vihet haza, melyben összesen 8GB memória található meg. Ezek mellett egy 8 magos Snapdragon processzor is helyt kapott, ami 2,8 GHz-n ketyeg, valamint a kijelző felbontása 1 920 x 1 440 lett.

A beszámoló alapján egyelőre nagyon érezhető, hogy egy kezdetleges, első generációs termékről van szó, hiszen szoftveresen számos bug előjön: például van, hogy nagyon lassú a készülék, de olyan is előfordult, hogy véletlenszerűen nyíltak meg alkalmazások. Ha pedig az operációs rendszerről beszélünk, akkor a telefonon egy félig-meddig saját operációs rendszer, a Water OS található meg, ami igazából az Andoid 9.0 úgymond továbbgondolt, a FlexiPai-re szabott változata.

Szerintetek valóban a hajtogathatóság felé megy a divat, vagy mindez csupán egy felesleges parasztvakítás?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. g - 2018.11.07. 13:58

    Nem a sziget növelés fele megy a divat.
    Aki most menő az 1 jobb esetben pixel3 2 szigetet tesz, de nem kizárt a 3-4 sziget sem:)

  2. Sün - 2018.11.08. 16:53

    Milyen szigetről beszélsz? Földrajz fetised van?

Szólj hozzá Te is!