Kedves Apple… Ugye csak viccelsz? – októberi médiaesemény kibeszélő

HusztiD 2018.10.31. 09:55 Apple, iPad, Kiemelt hírek, Mac 3 hozzászólás 789

macbookair2018

Az Apple a tegnapi nap rendezte meg az idei év (vélhetően) legutolsó médiaeseményét, ahol összesen három új terméket mutattak be: az új MacBook Air-t, a Mac Minit és az iPad Pro modelleket. Az eventet követően nem sokkal arról is beszámoltunk, hogy hogyan alakultak a hivatalos magyar árak, s most úgy gondoltuk, hogy itt az ideje kicsit kibeszélni magunkat.

Kezdjük rögtön a legelején: ahhoz képest, hogy magát a médiaeseményt nem várták annyian, mint a szeptemberi iPhone eventet, egészen jó volt. Ugyan csak három terméket mutattak be a kaliforniaiak, de azok a bemutató alapján eléggé ütősre sikerültek. Az új MacBook Air például nem csak kisebb és könnyebb lett egyben, de megkapta a Retina kijelzőt és a Touch ID-t, ami mellett az Intel új processzorai is elérhetőek, valamint ugyanúgy hozza a 12 órás üzemidőt. Az új Mac Minire egészen pontosan 1 475 napja vártunk, hiszen legutóbb ekkor mutatták be elődjét, az iPad Pro pedig hozta a várható frissítést, melyről az elmúlt hónapokban szóltak a pletykák.

Screenshot-2018-10-30-at-14.26.39

Tényleg kijelenthetjük, hogy egy egészen combos frissítést ejtettek meg a kaliforniaiak, azonban nyugodtan elmondhatjuk, hogy az egyik szemünk sír, míg a másik nevet. Miért? Megsúgjuk: nézzük meg a pontos specifikációkat, s akkor feltűnik egy nagyon érdekes dolog. Megvan? Segítünk: az új Air, valamint Mini egyaránt 128 GB SSD-vel van szerelve, ami a mai világban jóformán semmire sem elegendő. Oké, szögezzük le, hogy egyik masinával sem a professzionális felhasználókat célozták meg, de akkor is, mire elég? Lövünk pár képet és videót a telefonunkkal, illetve pár személyes adatot is tárolunk rajta, s már betelt az egész.

Természetesen lehet támadni a nézőpontomat, hogy ezért találták ki a külső háttértárakat, illetve a felhő alapú szolgáltatásokat, de ez akkor sem olyan. Ha az új MacBook Air-re pályázom, sokat utazom, akkor nem szeretném magammal cipelni a külső merevlemezt, s nem biztos, hogy mindenhol lesz megfelelő internetelérhetőségem ahhoz, hogy elérjek a felhőből több gigányi dokumentumot.

macbookair20181

No és mi a helyzet, ha nem az alap modellekre pályázok? Maradjunk a MacBook Air példájánál, amit kemény 475 ezer forintért vásárolhatunk meg. Cserébe egy kétmagos Core i5 processzort, 8 GB RAM-ot és 128 GB háttértárat kapunk. Ha tegyük fel, hogy egy 256 GB-os SSD-t szeretnék, akkor azért 80 ezer forintos felárat, míg az 512-esért 160 ezret kell pluszban kifizetnem, míg aki az 1,5 terrásra vágyik, annak még egyszer annyit kell fizetnie, mint amiért az alap modellt kihozhatja.

Az Apple mindig is egy prémium árkategóriát képviselt, ami itt szintén meglátszik, de egy dolgot akkor is el kell ismernünk: lassan 2019 van, s az alapvető dokumentumok méretei nőnek (legyen szó képről, videóról, zenéről, vagy bármi egyébről). Ezzel párhuzamosan az SSD-k árszabásai csökkennek, de az Apple még mindig 128 GB-os SSD-t kínál ugyanúgy az Air-hez, mint a Pro modellekhez, amit aztán a professzionális felhasználóknak szántak. A több, mint három éve megjelent előző Air modellekben is ugyanennyi háttértár volt, s már-már akkor is kevésnek bizonyult ez a kapacitás. Egyszerűen vicc az egész.

macmini

A kérdés csak az, hogy mikor nő fel az Apple? Nyilván megfelelő stratégiára építenek, ugyanis 128 GB sokaknak kevés lesz, így többen kénytelenek lesznek X ezer forintnak megfelelő felárat fizetni azért, hogy nagyobb háttértárat kapjanak. Ha pedig azt nézzük, akkor ugyanezt csinálják az iPhone modellek esetében egyaránt, hiszen így tornásszák fel az átlagos eladási árat.

Ha az elmúlt évek történéseit nézzük, akkor az Apple jó pár éve megragadt az alap 128 GB-os SSD-nél. Hogy mikor fognak ezen változtatni, az a jövő kérdése, de ha marad ez a hozzáállás, akkor a következő évben érkező Mac modellek is mind ily csekély háttértárral lesznek felvértezve. Ami pedig az árazásokat illeti… Mondhatni ezúttal az olcsóbb termékeket frissítették a kaliforniaiak, amivel nem a professzionális felhasználókat célozták meg, de ehhez képest eléggé drága árcédulák kerültek a masinákra. Például az Air csak cirka 20 ezerrel olcsóbb, mint az alap 13-as Pro modell. Emiatt már az új MacBook Air-re sem mondhatjuk azt, hogy olyan kedvezőek lennének, mint ezelőtt 2-3 évvel. Nyilván ameddig lesz kereslet ebben a formában a termékeikre, addig nem fognak rajta változtatni, azonban lassan kezd vicc kategóriába elmenni a hozzáállásuk, hogy a (talán) leglényegesebb kiegészítőkön spórolnak a legtöbbet, mely végső soron felhasználói elégedetlenségeket vált ki.

Ti mit szóltok a témához? Egyetértetek, esetleg más nézőpontot vallotok?

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Sagara - 2018.10.31. 15:02

    Azért erősen hozzátenném azt is, hogy lassan 2019, és a MacBook Air-be egy nyamvadt 2 magos procit tesznek?
    Lassan két éve kiadta az Intel az ultrabook-oknak szánt gyengébb 4 magos procit, illetve pár hónapja már kint van a 2. generációja ennek a procinak, a Whiskey Lake.
    Szörnyen sajnálom azokat akik ezt a gépet fogják megvenni, mert ilyen árban már rég veri a konkurencia, mind kijelzo és mind specifikációban az Air-t.
    Nem beszélve, hogy azokat a gépeket a felhasználó maga tudja upgrade-lni garancia vesztes nélkül…

    • HusztiD - 2018.10.31. 20:56

      Teljesen egyetértek!

  2. Popacsku - 2018.11.01. 23:03

    Na valaki tegyen rende:
    MacBook: 499.990.
    MacBook Air 474.990
    MacBook Pro 499.900
    Hol a különbség? Egy új Air mit keres a Pro kategóriában? Mármint árban, de ugyenez igaz a sima MacBookra.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.