Sebességteszt: csúnyán elvérzik a Pixel 3 XL az iPhone Xs Max mellett

HusztiD 2018.10.23. 15:55 iPhone, Kiemelt hírek, Videók 1 db 526

maxresdefault (3)

Sorra érkeznek a különféle összehasonlító videók az aktuális csúcsmodellekről, hiszen elsőnek az Apple mutatta be az iPhone Xs modelljeit, amit szűk hónappal később a Google követett a Pixel 3 XL-lel. Az azóta eltelt időben számos összehasonlítást láthattunk az adott csúcskészülékekről, azonban most megérkezett az egyik legjobban várt sebességteszt, melyben az Apple és a Google titánjai méretik egymáshoz magukat.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a sebességteszt a már megszokott recepten alapul, melyet eddig megszokhattunk: mindkét telefonon ugyanazon alkalmazásokat indítják el. Az első körben hatalmas előnyre tett szert az iPhone Xs, hiszen 2:23 alatt végzett, majd a második megpróbáltatást 32 másodperccel zárta. Érdekes, hogy a Pixel 3 XL lenne az idei év egyik legjobban várt droidos csúcsmodellje, de a számok mást mutatnak: a Google okostelefonja az első kört 3:48-cal zárta, majd a másodikat kerek 3 perccel.

Ahogyan a videóban is elhangzik, a Google legújabb rendszere és vele együtt felhasználói felülete hajaz arra, melyet az Apple tavaly az iPhone X-szel bemutatott. Sajnos a Pixel 3 XL-nél elmondhatjuk, hogy lassabbak az animációk, így voltaképp ez is hatalmas szerepet játszott abban, hogy jóval rosszabban teljesített. Egy későbbi szoftverfrissítésben ezt orvosolhatják, így akkor érdemes lehet újra visszatérni egy hasonló teszthez, s megnézni, hogy mennyit javult sebességtesztben a csúcstelefon.

Érdemes végignézni az alábbi videót, ugyanis a második felében side-by-side indítják el a programokat, illetve különféle teszteknek is alávetik, melyből kiderül, hogy melyik telefon milyen pontszámokkal zár mondjuk egy Antutu vagy éppen egy Geekbench teszten.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Kuku - 2018.10.23. 16:13

    Csak mint mindig gyöz az Alma

Szólj hozzá Te is!