Nagy érdeklődés mutatkozik az Apple okostelefonjai után

HusztiD 2018.10.17. 13:55 iPhone 1 db 163

iPhone_XR_red-back_091220181

A Bank of America egyik jól ismert elemzője, Merrill Lynch új felméréssel állt elő. A szakértő összesen 91 ezer felhasználói válasz alapján készítette el a legújabb kimutatását, s eléggé érdekes dolgok derültek ki. A jó hír, hogy ezúttal nem csak az amerikai felhasználókat kérdezték meg.

A válaszadók 31 százaléka nyilatkozta, hogy hamarosan lecsap valamilyen iPhone modellre. Sajnos az nem lett boncolgatva, hogy milyen modelleket választhattak az emberek, csupán gyártók alapján lehetett válogatni. Második legnépszerűbb viszont a Samsung volt, kikre a felhasználók 15 százaléka szavazott.

Lynch adatai alapján a legnagyobb érdeklődést az indiai és kínai felhasználók mutatták, így bízik abban, hogy az elkövetkezendő negyedévek folyamán még jobban felpezsdítik az eladásokat. Ami pedig az Apple-t illeti, pont november elsején ejtik meg a 2018 Q4-es pénzügyi konferenciájukat, így hivatalosan ekkor derül ki, hogy hogyan alakultak az eladások a harmadik negyedévben.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. g - 2018.10.17. 14:23

    Hát ez egy izgi cikk, köszönjük.
    Megyek gyorsan ájfont venni…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.