Nagyobb tárkapacitás, magasabb AAPL érték

HusztiD 2018.10.12. 15:55 iPhone 0 db 131

iPhone-XS

Mikor az Apple bemutatta szeptember elején az új iPhone Xs modelleket, akkor hivatalosan kiderült, hogy immáron 512GB-os háttértárral szerelt modelleket is árulni fognak. Korábban nem egy elemzés volt ezzel kapcsolatosan, ugyanis ezen lépéssel próbálja meg az Apple feltornászni az amúgy sem gyenge, átlagos eladási árat.

Ezúttal a Citi Research elemzői számolgattak kicsit. Korábban úgy kalkuláltak, hogy az AAPL értéke nagyjából 230 dollárra fog beállni az idei év végéig, azonban a legújabb számításaik alapján 265 dollárra emelték tétjeiket. A szakértők megjegyezték, hogy ami nagyobb tárhelyért 100 dollár pluszt fizetnek a felhasználók, addig az Apple-nek csak 20 dollárjába fáj. Emiatt pedig nagyobb lesz a vállalat nyeresége, nem utolsó sorban pedig az AAPL árát is felemeli.

Ha a jelenlegi árfolyamot nézzük, akkor az elmúlt napok folyamán átlagosan 215-230 dollár körül mozgott az AAPL részvényértéke. Nem szabad ugyanakkor azt sem elfeledni, hogy heteken belül érkeznek az új iPhone Xr modellek, így feltehetően október végén tovább fog emelkedni az AAPL értéke. Hogy végül hol áll meg, azt egyelőre nem tudni, de jelenleg 1,04 billió dollárt ér a kedvenc kaliforniai vállalatunk.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!