Ígéretes startup által erősíti az iPhone kameráját az Apple

HusztiD 2018.10.12. 12:55 Apple, Egyéb 0 db 124

spektral

A dán Børsen beszámolója alapján az Apple titokban vásárolt fel egy ígéretes, dán startup-ot, a Spektral-t. Az oldal beszámolója szerint az eset még tavaly december folyamán történt, azonban még csak most látott napvilágot az akvizíció.

Nagyon ígéretes a startup, ugyanis az információk szerint egy olyan szoftvert fejlesztettek ki, mely a fotósok, videósok munkáját könnyíti meg. Lényegében mesterséges intelligencián alapul a rendszerük, s a szoftver képes eldönteni az adott felvételen, hogy mit ábrázol, illetve úgymond előtérbe helyezi a képen látható embereket. Fogalmazhatunk úgy is, hogy olyan a megoldásuk, mintha az emberek egy zöld vászon előtt állnának, akárcsak a filmekben. Eme technológiának köszönhetően készíthetőek remek felvételek.

Természetesen az esetre sem az Apple szóvivői, sem pedig a Spektral nem válaszolt érdemben. Az Apple részéről jött a szokásos sablon szöveg, mely szerint folyamatosan vásárolnak fel kisebb startup-okat, melyekről nem kívánnak beszélni. Ha azt nézzük, hogy lassan egy éve, hogy megtörtént a felvásárlás, akkor talán elmondhatjuk, hogy az iPhone Xs modellekben láthatjuk a felvásárlás előjeleit, ugyanis az Apple idén nagy hangsúlyt fektetett a kamerára.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+5

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!