Újabb infómorzsák: ilyen lesz az október folyamán érkező új iPad Pro és Apple Pencil 2

HusztiD 2018.10.10. 17:55 iPad, Kiemelt hírek 0 db 449

ipadprophotoediting-800x621

Az utóbbi hónapokban többször felmerült, hogy október folyamán is egy új médiaeseményt tart az Apple, ahol többek között bemutatják a 2018-as iPad Pro modelleket, illetve vele együtt pár új Mac-et egyaránt. Ezúttal a 9to5Mac szolgált új információkkal, s ha minden igaz, akkor hamarosan ezen specifikációkkal mutatkoznak be az új tabletek.

Az első és talán legfontosabb dolog, hogy az új modellek keskenyebb kávával debütálnak. Sajnos nem lesz széltől szélig terjedő kijelző, viszont a jó hír, hogy ezúttal elköszönhetünk a Touch ID-től. A tabletben az új hitelesítési eljárásért a Face ID fog felelni, s a jelenlegi információk alapján nem lesz rá külön szigetecske, mint az iPhone X/Xs modellek esetében, ugyanis a felső káva még pont annyira vastag lesz, hogy az Apple el tudja benne rejteni a TrueDepth kamerarendszert.

Második fontos információ, melyről korábban is szóltak a hírek, hogy az Apple búcsút vesz a jó öreg Lightning csatlakozótól, s helyette az USB C kap helyett. Ezzel a lépéssel egyébként valóban a professzionálisabb felhasználók felé nyit a vállalat, ugyanis a tablet támogatni fogja a külső kijelzőket a port által, s elviekben 4K HDR videókat is nyugodtan szinkronizálhatunk a televízióinkra.

Ha minden igaz, akkor lesz egy második generációs Apple Pencil egyaránt, azonban erről bővebb információt nem osztottak meg, csupán annyit, hogy a kiegészítő érzékelni fogja, hogy a közelben van-e az iPad Pro, vagy sem. Feltehetően kicsivel nagyobb lesz az üzemideje, a külleme pedig ugyanaz maradhat, mint a jelenleg piacon lévő ceruzáé.

Végezetül a tableten helyt kap egy úgynevezett magnetikus csatlakozó, ami által különböző kiegészítőket csatolhatunk az iPad-hoz (pl. egy billentyűzetet). Nagyjából olyan lehet ez az új csatlakozó, mint amit évekkel ezelőtt, szintén az iPad Pro modelleknél mutattak be, a Smart Connector.

Ha valóban most, októberben lesz az esemény, akkor várhatóan egy-két hét lesz, mire az Apple kiküldi a médiaeseményre a hivatalos meghívókat. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket a témában.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!