Az iPhone X és 8 eladásokhoz képest szolidan szárnyal az iPhone Xs

HusztiD 2018.10.05. 15:55 iPhone 0 db 472

iphonexsdesign-1

Mióta az Apple bemutatta az iPhone Xs modelleket, azóta csak a negatív dolgokat olvashatjuk róla: felhasználók elégedetlenek, hogy milyen drágák az új telefonok, illetve az elemzők is visszaeső eladással számolnak. A Flurry Analytics által végzett legújabb felmérések ezzel szembe mennek, hiszen a különböző appokból kinyert statisztikai adataik alapján nem hogy kisebb, de nagyobb kereslet mutatkozik az Apple új csúcskészülékei iránt, mint egy évvel ezelőtt.

Pontos eladási számokat nem osztott meg a csapat, de az iPhone Xs megjelenését követő első hetében (szeptember 21 és 27 között) 7 százalékkal nagyobb eladásokat, vagyis inkább fogalmazhatunk úgy, hogy aktivitást produkált az Apple, mint egy évvel ezelőtt, úgy, hogy abba még a novemberi iPhone X eladásait is beleszámolták. Ugyebár 2017. szeptemberében csak az iPhone 8 modellek jelentek meg, míg az X-re két hónappal tovább kellett várni. Ha összeadjuk a tavaly szeptember 22 és 27-e, illetve a november 3 és 9-e közötti számokat, akkor arra jön rá eme 7 százalékos növekedés, ami egészen elképesztőnek hangzik – már amennyiben valósak a számításaik.

A hivatalos eladási számokig november elsejéig kell várnunk, ugyanis az Apple hivatalosan ekkor ejti meg a 2018 Q4-es pénzügyi konferenciát. Érdemes lesz kivárni, illetve azt szintén szem előtt tartani, hogy az iPhone Xr még csak ezután fog megjelenni. Nem kizárt, hogy valóban most fog eljönni a kaliforniaiak részére az a szuperciklus, melyre immáron tavaly óta várnak.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!