Hatalmas reményeket fűz az iPhone Xr-hez az Apple

HusztiD 2018.09.28. 17:25 iPhone 2 hozzászólás 505

iPhone_XR_yellow-back_091220181

Két héttel ezelőtt mutatta be új csúcskészülékeit az Apple, melyek között ott volt az iPhone Xr, mely nem csak, hogy olcsóbb, mint az Xs, de kisebb különbségek híján ugyanazon specifikációkkal van szerelve. Ebből kifolyólag egy sokkal kedvezőbb árat állított be a 6,1 colos telefonnak a kaliforniai vállalat.

A Digitimes legújabb értesülései szerint úgy tűnik, hogy teljesen pozitívak az almások, ugyanis októberre 20 millió iPhone Xr leszállítását rendelték be. Amennyiben bejön a kaliforniaiak számítása, akkor hamar gazdára talál ez a mennyiség, de nyilván a piaci igények fogják megmutatni, hogy mégis mekkora kereslet mutatkozik az új telefonokra.

Az eddigi felhasználói visszajelzések alapján minden esélye megvan az iPhone Xr-nek, hogy az elkövetkezendő egy év folyamán ez legyen az Apple bestseller telefonja. A vállalat valamikor január végén, február elején tartja meg a 2019 Q1-es pénzügyi negyedévét, melyben már az iPhone Xr eladásai is szerepelni fognak, így kíváncsian várjuk, hogy miről fognak ekkortájt beszámolni.

Szerintetek valóban bestseller lesz az új telefon?

Figyelem! Kilencedik születésnapját ünnepli az iDoki, ne maradj le a kihagyhatatlan születésnapi akcióikról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. iRon242 - 2018.09.28. 18:43

    A vállalat nem a 2019 Q1-es pénzügyi negyedévét tartja meg valamikor január végén vagy február elején, hanem az arra vonatkozó beszámolóját hozza nyilvánosságra. Nagy különbség! Annyira nem sürgős egy ilyen semmilyen hír, hogy ne lehessen slaposabban fordítani.

  2. MJoe - 2018.09.29. 10:36

    Én egy hatossal tolom. Most érzem hogy cserélni kell. Xr lesz a nyertes nálam, mert kb ugyanolyan mint az Xs, de sokkal olcsobb. Szerintem 4-5 évig kiszolgál majd.

Szólj hozzá Te is!