A 256GB-os iPhone Xs Max lesz a következő bestseller okostelefon?

HusztiD 2018.09.27. 17:55 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 178

iPhone-XS-10.38.56-3

Az Apple idei évi felhozatala eléggé megoszlatta a felhasználókat, hiszen nem csak, hogy bevezette az olcsóbb, iPhone Xr vonalat, de jóval túllépte az ezer dolláros indulóárat az iPhone Xs Max okostelefonjával. Ennek ellenére az egyik legismertebb tech elemző, Ming-Chi Kuo úgy hiszi, hogy az iPhone Xs Max lehet a következő bestseller okostelefon, azon belül is a 256GB-os kiadás.

Ha az arányokat nézzük, akkor a szakember szerint a 6,5 colos telefonból nagyjából háromszor, négyszer annyit adhat el az Apple, mint az 5,8 colos Xs-ből. Kuo úgy hiszi, hogy a legnagyobb újdonságot a nagyobbik modell hozta a felhasználók számára, így az Xs nem hozza annyira lázba az embereket, mint a nagyobb testvére. Illetve sokak számára kevésnek számít az alap, 64 GB-os háttértár, így a telefonok között a 256GB-os kivitel lesz a legnépszerűbb.

Nem utolsó sorban még az iPhone Xr kapcsán is elmélkedett az elemző, ki szerint azoknak lesz megfelelő választás, akik egy korábbi telefonról váltanak. Sokaknak lesz vonzó az új kialakítás, így az iPhone Xr miatt kisebb kereslet mutatkozik a hetes és nyolcas modellekre, melyeket még piacon hagyott az Apple.

Végezetül, ha minden jól megy, akkor az idei év második felében 75-80 millió iPhone-t adhat el az Apple Kuo számításai alapján.

Figyelem! Kilencedik születésnapját ünnepli az iDoki, ne maradj le a kihagyhatatlan születésnapi akcióikról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!