A korábbi szokásokhoz híven, idén is hosszú sorok várakoznak az iPhone Xs rajtján

HusztiD 2018.09.21. 10:25 iPhone 0 db 212

Screen-Shot-2018-09-20-at-1.10.05-PM

Úgy tűnik, hogy minden próbálkozás ellenére a hagyomány tovább folytatódik. Immáron elmondhatjuk, hogy hosszas évek óta szokás, hogy amint megjelenik egy új iPhone modell, a felhasználók úgy kezdenek el érte sorban állni. Évekkel ezelőtt nem egy olyan hír volt, aki a megjelenés előtt egy héttel sátrat vert csak azért, hogy elsőnek vehesse át az akkori csúcsmodellt.

Az utóbbi évek folyamán csökkent a sorban állók száma, ugyanis az Apple megpróbált változtatni a tematikán, s inkább az online előrendelés felé átirányítani a felhasználókat. Ennek ellenére sokan akadnak, kik még ma is sorban állnak, s nem egy olyan példa van, ahol akár több százan állnak be csak azért, hogy elsők közt kaparinthassák meg az aktuális évi csúcsmodelleket. Érdekes viszont, hogy arról is van egy tweet, hogy milyen kevesen állnak sorba a telefonért. Úgy néz ki, hogy ez országonként és boltonként eltérő, hogy hol milyen kereslet mutatkozik a telefonok iránt.

Twitteren egyébként számos felhasználói visszajelzést láthatunk az esetről:

 

 

 

Hogy mekkora sikert arat az új modelljeivel az Apple, az egyelőre még az elemzőket is megoszlatja. Hamarosan véget ér szeptember, s várhatóan október végén ejti meg 2018 Q4-es pénzügyi konferenciáját a vállalat, melyből kiderül, hogy arattak-e vagy sem.

Figyelem! Kilencedik születésnapját ünnepli az iDoki, ne maradj le a kihagyhatatlan születésnapi akcióikról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!