Megérkeztek az iOS 12.1, watchOS 5.1 és tvOS 12.1 triójának első fejlesztői bétái

HusztiD 2018.09.19. 09:55 iOS, tvOS, watchOS 3 hozzászólás 262

HomePod-Watch-iPhone-Mac

Az Apple pont hétfő este folyamán adta ki a legújabb főrendszereket a felhasználók számára, azonban nem voltak tétlenek, ugyanis egy nappal követően a fejlesztők számára is elérhetővé tették a következő bétákat. Ezúttal név szerint az iOS 12.1, watchOS 5.1 és a tvOS 12.1 legelső bétáját adták ki.

A rendszerek közül igazából az iOS 12.1-ben vannak nagyobb változások. Például ebben a verzióban már elérhető a csoportos FaceTime funkció, melyet eredetileg az iOS 12 főrendszerrel szerettek volna bemutatni az almások, de valamiért eltolták ezen funkció debütálását. Másik érdekesség, hogy a fejlesztők horizontális Face ID támogatottságra utaló jeleket is találtak a rendszerben. Jelenleg a Face ID csak vertikálisan működik, ha elfordítjuk 90 fokkal a telefont, akkor az sajnos nem fog minket felismerni. Ebből következhet, hogy az Apple hamarosan bemutatja az új iPad Pro modelleket, melyekben debütál a TrueDepth kamerarendszer – korábban számos pletyka volt erről, illetve, hogy itt egyaránt elérhető lesz a horizontális és vertikális Face ID támogatottság.

A watchOS 5.1 és a tvOS 12.1 első bétájában csupán kisebb hibajavításokra lehet számítani. A rendszerek egyelőre csak a regisztrált fejlesztők számára érhetőek el. Feltehetően a jövő héten, vagy azt követően érkeznek a második kiadások, így a végfelhasználók számára majd csak ezek után lesznek elérhetőek az első publikus béták a szóban forgó rendszerekről.

Figyelem! Kilencedik születésnapját ünnepli az iDoki, ne maradj le a kihagyhatatlan születésnapi akcióikról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Kondi - 2018.09.19. 20:37

    SE-m van, -16 GB és nem akar lejönni a 12. Azt írja, hogy hiba történt. Másnál is előfordult ez?

  2. Majkiii - 2018.09.21. 09:36

    E-simről nincs hír? Mert ugye csak egy szoftver frissítés utan lesz csak használható, jelenleg még nem.

  3. Kondi - 2018.09.23. 13:59

    Köszi a sok hasznos hozzászólást!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.