iOS 12: így készíthetsz egyedi Memojikat iPhone X-en

HusztiD 2018.09.10. 17:55 iOS, iPhone, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 606

memoji-apple-dog

A június elején bemutatott iOS 12 számos újdonságot kapott, ahogyan arról hosszú hetekkel ezelőtt beszámoltunk. Azóta teltek a hónapok, az Apple sorra adta ki a különböző béta kiadásait, most meg ott tartunk, hogy napokon belül megérkezik a végfelhasználói kiadás. Ennek apropóján úgy gondoltuk, hogy eláruljuk, hogyan készíthetünk egyedi Memoji-kat, miután megmutattuk azt is, hogy milyen az új ne zavarjanak funkció iOS 12 alatt.

Tavaly, az iPhone X bemutatóján hullott le a lepel az úgynevezett Animoji-ról, most azonban mindezt továbbgondolta a vállalat, melynek köszönhetően megszületett a Memoji, amely segítségével egyedi animált emojit készíthetünk magunkról, melyet később ismerőseinkkel egyaránt megoszthatunk.

Mindenekelőtt fontos tudni, hogy az újdonság csak iOS 12-es rendszereken fog működni, azon belül pedig olyan iPhone modellek kellenek hozzá, melyekben TrueDepth előlapi kamera található meg, hiszen ez képes a fejlett arcleolvasásra. Ezen felül érdemes tisztázni, hogy azon ismerőseink, kik számára megküldjük a Memojikat, csak akkor fogják azokat látni, ha legalább egy iOS 12-es szoftvert futtatnak a készülékeiken. Sajnos az ennél korábbi kiadások nem támogatják megfelelően a funkciót.

ios-12-how-to-create-memoji-iphone-x-1

Hogyan készíthetsz saját Memoji-t?

  1. Nyisd meg az Üzenetek alkalmazást
  2. Koppints az Animoji gombra
  3. Koppints a + (hozzáad) megjelölésre
  4. Ezt követően az Üzenetek alkalmazás végigvisz egy folyamaton, ahol létrehozhatod a saját Memoji-dat
  5. Koppints a Kész gombra, melyet a képernyő felső részén, jobb oldalt találhatsz meg, hogy elmentsd a saját Memoji-dat

Ha valakit komolyabban érdekel a Memoji, s szeretné létrehozni saját virtuális mását, akkor az hosszas perceket fog eltölteni annak megalkotásával, ugyanis az Apple szinte mindenre gondolt. Például beállíthatjuk, hogy milyen legyen a bőrszínünk,  hajstílusunk, mennyire legyünk szeplősek, milyen legyen a pajeszünk, a szakállunk, vagy éppen a szemünk színe.

Most, hogy nyakunkon az iOS 12 végleges kiadása, mit gondoltok? Kipróbáljátok az operációs rendszer egyik fő újdonságát?

Figyelem! Kilencedik születésnapját ünnepli az iDoki, ne maradj le a kihagyhatatlan születésnapi akcióikról!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. iPeter - 2018.09.10. 19:36

    Alap…! Legjobb időtöltés, legjobb poén! 

  2. vistu88 - 2018.09.11. 12:45

    Jajj! Annyira várom már! Annyira jó lesz! :P

Szólj hozzá Te is!