Egészen jól tartja árát az iPhone X, napokkal az új modellek bejelentése előtt

HusztiD 2018.09.07. 10:25 iPhone 0 db 460

iPhone-X-1

Napokra vagyunk az új iPhone modellek hivatalos bemutatásától, s ahogyan ilyenkor lenni szokott, a korábbi modellek árai hamarosan csökkenni fognak. Ezúttal a MusicMagpie tech szakijai készítettek egy új kimutatást arról, hogy újabb telefonok vásárlásakor az eredeti árhoz képest milyen értéken számolják be a viszonteladók a felsorolt telefonokat.

Mondhatni az iPhone X egészen jól teljesít, ugyanis mindösszesen 32 százalékot veszített az értékéből az első egy évben, mióta az Apple bemutatta. Az iPhone 8 Plus, 7 és 8-as modellek kicsit rosszabbul teljesítettek, ugyanis ezen modellek 43, 44 és 45 százalékon állnak.  Ha a rivális Samsung, tavalyi csúcsmodelljeihez hasonlítunk akkor ott még rosszabb a helyzet, hiszen az 58 százalékot vesztett a megjelenését követő egyéves időszakban.

depreciation

Mivel a tech világ eléggé gyorsan fejlődik, így ennek megfelelően csökkennek a korábbi csúcsmodellek árai egyaránt. Érdemes azt a tényezőt is szem előtt tartani, hogy a szerdán bejelentésre kerülő új modellek lehet, hogy olcsóbbak lesznek, mint a jelenlegi modellek, így ha ebből indulunk ki, akkor tényleg nem szégyenkezhet az Apple – mondjuk az utóbbi időben eléggé vegyes pletykák érkeztek arról, hogy most voltaképp drágulni fognak-e az új iPhone modellek, de erre csak pár nap múlva kapjuk meg a hivatalos választ.

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!