Tim szerint felszabadító érzés volt Steve Jobs mellett dolgozni

HusztiD 2018.08.27. 15:55 Apple, Steve Jobs, Tim Cook 1 db 250

105115575-CookJobsApple.1910x1000

Augusztus 24-én, vagyis előző hét pénteken volt kerek hét éve annak, hogy Steve Jobs lemondott, s helyét Tim Cooknak adta át. Ahogyan arról beszámoltunk, a vezérigazgató szép summát rakott zsebre, azonban most a Bloomberg számára megosztott egy kis extra információt, hogy milyen volt az ikonikus Stevevel együtt dolgozni.

Cook leginkább úgy jellemezte volna a közös munkát az egykori CEO-val, mint ami teljesen felszabadít, ugyanis ha felvetettél egy ötletet Steve részére, amivel kicsit is egyetértett, vagy tetszett neki, akkor arra azt mondta, hogy oké csináld, s zöld utat adott, támogatott. Tim számára ez egy teljes megváltás volt, hiszen nem mindenki gondolkodik így a nagyvállalati szférában, s ezáltal számos ötletet tudtak felvetni és megvalósítani.

Tim pár szóban beszélt a mostani vezetőkről egyaránt, mint Eddy Cueról, Jeff Williamsról, Craig Federighiről, Johny Sroujiról, Dan Riccioról, Bob Mansfieldről, Jony Iveról, Luca Maestriről, Angela Ahrendtsről és Kata Adamsról. A vezérigazgató elmondása szerint az említett vezetők különböző területekről csatlakoztak az Apple-höz, s mindenkinek sikerült a saját tapasztalatát áthoznia, mellyel jobbá tették a vállalatot.

Apropó, szerintetek milyen irányba halad az utóbbi években az Apple?

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Nolen - 2018.08.28. 12:45

    Profitorientált. Egetverő fejlesztéseik nincsenek, csak a szokásos 1 év eltelt, frissitsük fel a terméket. Mondom ezt úgy, hogy full Apple felhsaználó vagyok.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.