A piac, ahol abszolút elvéreznek az iPhone eladások

HusztiD 2018.07.31. 13:55 iPhone 0 db 408

iPhone

Júliussal kezdetét vette az idei év harmadik negyedéve, így folyamatosan érkeznek beszámolók arról, hogy hogyan teljesítettek az okostelefongyártók bizonyos piacokon az ezt megelőző három hónapban. Hivatalosan ma este folyamán ejti meg Q3-as pénzügyi konferenciáját az Apple, azonban addig érdemes a Counterpoint Research legújabb felmérésére is vetni egy pillantást.

A szakemberek ezúttal az indiai eladásokat vizsgálták meg, s a számok kimutatták, hogy alaposan elvérzett az Apple a második negyedévben, hiszen az okostelefon piac eladásainak összesen egy százalékát sikerült elérniük. Ezen eredménnyel az Apple-t az egyéb kategóriába sorolták. A top gyártó a Samsung volt a saját 29 százalékával, akiket a Xiaomi követ, kik az előző évben még csak 16 százalékos megoszlást tudhattak maguknak, míg most 28-at. A harmadik, negyedik és ötödik helyen viszont a kínai gyártók taroltak, mint a Vivo, Oppo és a Honor 12, 10 és 3 százalékkal.

Az Apple az utóbbi évek folyamán számos lépést tett Indiában, amivel remélte és még mindig reméli, hogy növelni tudja eladásait. Egy hatalmas probléma azonban továbbra is fennáll: az indiai felhasználók az olcsóbb telefonok iránt érdeklődnek, s sokan ezt követően sem tudják majd megfizetni azt a prémium árkategóriát, amit az Apple képvisel. Ahhoz, hogy nagyobb növekedést érjenek el az almások, jelentősen csökkenteni kellene az áraikat, de erre nem igazán lesz példa.

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!