Tim Cook vezetése alatt is ugyanolyan innovatív az Apple, mint Steve idejében

HusztiD 2018.07.23. 17:55 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 286

Ken-Segall

Legalábbis ezt állítja Ken Segall, aki 12 éven át vezette az Apple Think Different kampány csapatát. Nem olyan rég elárulta a nagyközönségnek, hogy mit gondol jelenleg az Apple-ről, illetve az iPhone-ról egyaránt.

Segall szerint Steve Jobs teljesen egyedi és utánozhatatlan vezető volt, akit nem lehet csak úgy lecserélni. Ebből kiindulva lehetetlen, hogy ugyanolyan legyen az Apple, mint évekkel ezelőtt. Ettől függetlenül mégis úgy hiszi, hogy a vállalatot jelenleg is briliáns emberek irányítják, s ugyanúgy innovatívak maradtak, mint korábban.

Az iPhone kapcsán viszont egy érdekesebb dolgot osztott meg. Szerinte jelenleg az okostelefonok piacán nehezebb innoválni, s újat mutatni, emiatt az almások számára sem lehetséges évről évre hatalmas lépéseket megtenni. Nyilván ez utóbbi állításában igaza van, s manapság az Apple-t legtöbben az iPhone-hoz kötik, hiszen mégiscsak ez a vállalat első számú terméke.

Ti mit gondoltok a témáról? Szerintetek Tim vezetése alatt továbbra is innovatív maradt a vállalat? Illetve az okostelefonokat érintően ti szerintetek mi lenne a következő nagyszerű lépés, amit illő lenne meglépniük a kaliforniaiaknak?

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Sebők István - 2018.07.23. 18:22

    Tim óta csak szarakodik az appel nincs újítás! A frissítések csak az előző hibákat korigálják! Forma világ semmi! Csak a régi megszokott szappan alak ! Miért nem próbálkoznak az ip 4 alakjával ugyan olyan vékonyan mint az ip8!

  2. kukcsi - 2018.07.23. 22:45

    Hat sebök nagy bunko vagy
    Hasznalj alcatelt neked az valo

  3. Bigyo - 2018.07.24. 07:49

    A cikk teljesen igazat szolt. Egyebkent meg innovativ még most is, ennél jobban csak akkor lenne az ha nem Kínában gyártana es nem a Samu adná a kijelzőt. Ha házon belul oldana meg mindent akkor nem 2 év előnye lenne hanem 5. Az hogy hangszóró Ja nem annyira sikeres nem azt jelenti hogy rossz hanem hogy ott keves az alma logó. A számítógép teren még most is kivalo akar gyárt, de sajnos néha rossz az irány. MacBook Pro lehetne picit vastagabb, ezaltal jobb hűtessel rendelkezne, miáltal gyorsabb lenne hosszabb távon. iMac kivalo cucc meg most is egyedüli a piacon. Watch az egyik legjobb ora hatalmas tartalékkal. iPhone meg néhány retrofan fikázásai ellenére a szegmense legtöbbet értékesített telefonja. Nem hiszem hogy mindez innovacio es professzionális vezetes nelkul lehetseges lenne.

Szólj hozzá Te is!