Nagyon kevés OLED kijelzőt gyárt le az idei iPhone modellekhez az LG

HusztiD 2018.07.17. 13:55 iPhone, Pletykák 1 db 209

2zau6e8

Az Apple elsőnek az előző év folyamán megjelent iPhone X-ben mutatta be az OLED kijelzőt, melyet kizárólag a Samsung gyártott le részükre. Hónapokon át olvashattunk különféle híreszteléseket arról, hogy idővel az LG is beszáll a gyártásba, de jelenleg úgy tűnik, hogy még mindig nem képesek kellő mennyiséget legyártani.

A Korea Times legújabb értesülései szerint az LG Display 3-5 millió OLED panelt szállít le idén az Apple részére. Sajnos a mostani beszámolóból nem derült ki, hogy az 5,8 vagy a 6,5 colos modellhez készítik el a kijelzőket. Korábbi pletykák egyébként a nagyobb, iPhone X Pluszról szóltak, így feltehetően csak ahhoz indul meg a gyártás.

Érdemes megjegyezni, hogy ebből kifolyólag továbbra is a Samsung lesz az almások fő beszállítója. Ameddig az LG-nek nem sikerül nagyobb ütemben és megfelelő minőségben legyártania a komponenseket, addig az Apple sem fog tudni versenyképes árat kiharcolni magának. Reméljük, hogy jövőre már sokkal több panelt görgethet le futószalagjairól az LG.

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Joci - 2018.07.18. 15:18

    Inkább maradjanak csak a samsungnál… Azok ott tudnak valamit.. az Lg felejtős lenne…Normális telefont de tudnak gyártani… A csúcsmodelljeikben sincs normális kijelző….

Szólj hozzá Te is!