Ismételten a Foxconn gyártja le az új iPhone modellek jelentős részét

HusztiD 2018.07.12. 13:55 Egyéb, iPhone 0 db 109

2018-iphone-mockup

Az Apple egyik legismertebb partnere, a Foxconn nem panaszkodhat, ugyanis a 2018-as iPhone modellek szignifikáns részét ők fogják legyártani – számolt be minderről a Taipei Times. Mint tudjuk, az almások nagyjából két hónap múlva jelentik be aktuális csúcsmodelljeiket, így a tömeggyártás hamarosan megindul.

A jelenleg rendelkezésre álló hírek alapján a Foxconn az 5,8 colos, második generációs iPhone X egészét fogja legyártani, míg a nagyobb testvérének, az iPhone X Plusznak a 90 százalékát. Egyelőre úgy tűnik, hogy az Apple az LCD kijelzővel szerelt 6,1 colos készüléket sem nagyon akarja másra bízni, hiszen ezen modellek 75 százalékát fogja legurítani az almások partere. Ezen utóbbi telefonnak a maradék egynegyed részét a Pegatron fogja leszállítani, míg az iPhone X Plus fennmaradó 10 százalékát egyaránt.

Mint tudjuk, az eddigi évek alapján a Foxconn gyártotta le az iPhone modellek nagy részét, amin felül kisebb megrendeléseket kapott a Pegatron és Wistron párosa. Egyelőre arról nincs hír, hogy utóbbi gyártó kap-e a későbbiek folyamán megrendelést az Apple-től vagy sem.

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!