Valóban stúdió minőségű kamerával rendelkezik az iPhone X

HusztiD 2018.07.09. 13:55 iPhone 0 db 173

E148F4A1-3BA7-4149-9C28-D25F521018D3-780x436

A tavalyi év szeptemberében bejelentett iPhone X-ről megannyi kimagasló érvet osztott meg az Apple az elmúlt szűk egy év folyamán. Természetesen a vállalatnak volt egy olyan reklámja, ahol pont a csúcstelefon kamerájára fektették a hangsúlyt, ami által stúdió minőségű képeket készíthetünk.

Legalábbis ezt eddig csak az Apple állította, azonban az Egyesült Királyságban a Hirdetési Szabványügyi Hatóság (ASA) alaposan megvizsgálta a szóban forgó videót és a telefont egyben, s megerősítették, hogy valóban így van, ahogyan azt a kaliforniaiak állítják. Mint tudjuk, az Apple különböző szoftveres effektekkel ér el stúdió beütésű hatást, s az ASA megerősítette, hogy a vizsgálatokat követően nem félrevezető az almások reklámja.

Az általuk folytatott vizsgálat alapján kiderült, hogy számos szoftveres effekttel éri el az Apple azt, hogy a standard képekhez képest stúidó hatást biztosítson. Amit pedig az alábbi videóban mutattak be, az ténylegesen sem félrevezető, hiszen ilyen eredményekre képes megfelelő beállítások mellett az okostelefon.

Mit gondoltok? Szerintetek mi lesz az elkövetkezendő évek folyamán, mikor még ennél is tovább fejlődik a technológia? Igazi DSLR hatást szoftveresen fogjuk csak elérni, de lassan elmondhatjuk, hogy egy remek alternatívát biztosító készülék a zsebünkben is elfér.

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!