Igazi színkavalkádban érkezhetnek a 2018-as iPhone modellek

HusztiD 2018.07.06. 10:25 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 489

1iphones

Egyre jobban közelítünk a szeptemberi iPhone eventhez, s úgy derül ki egyre több információ a telefonról. Ezúttal az egyik jól ismert elemző, Ming-Chi Kuo osztotta meg gondolatait arról, hogy igazi színkavalkádban érkezhetnek az idei év folyamán megjelenő okostelefonok.

Az eddigi szóbeszédek alapján összesen három modellt váratunk őszre: lesz egy 6,1 colos LCD kijelzővel szerelt belépő szintű iPhone X, illetve kettő OLED-es csúcskészülék 5,8 és 6,5 col méretben. Pontos árazásokról egyelőre nem tudni, de ha minden jól megy, akkor az LCD-s telefon nagyjából 700 dollárba fog fájni, míg a másik kettő telefon 900, illetve 1 000 dollártól indulhat.

Kuo szerint az OLED panellal szerelt telefonok lesznek az úgynevezett prémium modellek, így ezeket a telefonokat kizárólag három különböző színben dobja piacra az Apple. Az asztroszürke és az ezüst szín mellett visszatér az arany szín, akárcsak az elmúlt évek folyamán. Esetlegesen egy kicsivel másabb árnyalatot kaphat a korábbiakhoz képest.

gold-iphone-x

A belépő szintű modellnél kicsit más lesz a helyzet, hiszen azt egyenesen öt színben tehetik elérhetővé. Az elemző szerint az LCD-s telefon simán szürke, fehér, kék, piros és narancssárga színben lehet elérhető. Ahogy láthatjuk, a piros és kék modell segítségével majdnem megegyezhet a szín az OLED-es készülékekével, azonban itt másabb árnyalatokat használhat majd az Apple.

Ne feledjük, hogy Ming-Chi Kuo csak egy elemző. Az elmúlt években számos olyan dologról számolt be, melyek később beváltak. Lévén ez annak köszönhető, hogy számos meg nem nevezett forrása van, kik közel állnak a tűzhöz. Hogy valóban igaza lesz-e a legújabb állításaival, azt egyelőre nem tudni biztosan.

Ti mit szólnátok hozzá, ha valóban hasonló színekben lennének elérhető az idei évi iPhone modellek?

Figyelem! Hasznos iPhone és Mac kiegészítőt keresel? Segítünk! Véletlenül betört a kijelződ? Ne csüggedj, ugyanis kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!