Az Apple technológiája megváltoztatta a vak emberek életét

HusztiD 2018.06.13. 17:55 Egyéb, iOS, Kiemelt hírek 3 hozzászólás 573

iphone6-voiceover-rotor-hero

A Wall Street Journal egy nagyon érdekes cikkről számol be, hogy miként segítik a vakok és gyengénlátók mindennapjait a különféle rendszerek. Aki kicsit jártasabb a témában, az tudhatja, hogy a Microsoft korábban előállt az úgynevezett Seeing AI-val, melynek köszönhetően a szoftver képes arcokat és kézírásokat felismerni, amiben nagyban segítik a vak emberek mindennapi életét.

Természetesen az Apple-nek sincs oka szégyenkezni, ugyanis ők is hatalmas segítségükre vannak a vak emberek számára – legalábbis ezt tudhattuk meg Mark Riccobonotól, aki az amerikai nemzetközi vakok szövetségének az elnöke. Mark szerint az almások már a kezdetektől beépítették a rendszereikbe a kisegítő funkciókat, amelynek köszönhetően könnyebben élhetik életüket. Ő példának a Home gomb egymást követő háromszori lenyomását hozta fel példának, amivel elérhető a VoiceOver. Ez egy olyan beépített funkció amely nagy hasznukra van a vakoknak, azonban az Apple egy fillért sem kér el érte pluszban.

Nem csak VoiceOver, de egyben Siri is hatalmas segítségükre van az embereknek. Általa például képesek a szöveges üzenetek diktálására, vagy ahol elérhető az okosotthon, ott azzal szabályozhatnak bizonyos dolgokat, melyek azt támogatják. A WSJ szerint egyébként ennél tovább fejlődik majd a technológia a jövőben, mikor ténylegesen is elérhetőek lesznek a vezető nélküli autók az utakon, ugyanis általuk könnyebben utazhatnak majd a vakok és gyengénlátók.

Egyébként nem titok, de az Apple sokat ad az emberek segítésére és egészségére. Ha egészségről van szó, akkor tudjuk, hogy mennyi mindent értek már el mondjuk az Apple Watch által, viszont ha a vak embertársainkat nézzük, akkor ezen témát érintően sem panaszkodhatnak, ugyanis a termékeik támogatják az olyan funkciókat, melyek hatalmas segítséget nyújtanak a mindennapjaik során.

Figyelem! Betört a kijelződ? Ne feledd, kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Császár Győző - 2018.06.14. 05:05

    Ennek a cikknek a szerzője még Szerintem soha vak embert nem látott. Ha nekiáll valaki megírni egy ilyen cikket, legalább vegye a fáradtságot hogy tájékozódjon a témában, és ne írjon ilyen cikket amiről lesír egy vak számára hogy a cikk szerzője tájékozatlan De ennek még van egy olyan hátránya is hogy félre tájékoztatja a többi látó embert. Különben is nevezze néven a fogyatékosságunkat, mondja hogy vak emberek, de ne nevezzen minket korlátozottaknak! Nem korlátozottak vagyunk, hanem vakok . Tisztelettel: egy vak ember.

    • HusztiD - 2018.06.14. 05:50

      Elnézést kérek, ha ezzel bárkit is megbántottam, nem akarattal volt. A korlátozottat egyszer írtam, azt sem sértésnek szántam, így javítottam a cikkben.

  2. Baranyai György - 2018.06.14. 08:49

    Szép napot mindenkinek!

    Nem csak ott a baj, hogy korlátozottaknak nevez minket a szerző, hanem ott is, hogy írni sem igazán tanult meg. Ezért a fogalmazási stílusért hát úgy őszintén dícsérni nem tudom, de hát nem is lehet. Kicsivel jobb csak mint ha a google fordító írta volna.
    Úgy emlékszem a MUOSZ jelentetett meg 2004-ben egy kiadványt, talán Közvetítés címmel, amelyben pont arról írnak, hogy mi az amit illik és mi az amit nem illik használni fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatban a médiában.

Szólj hozzá Te is!