Trump szembe megy az előírásokkal, egyszerre két iPhone-t használ

HusztiD 2018.06.08. 10:25 Egyéb, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 363

tim-cook-donald-trump

Nem lehet könnyű az Amerikai Egyesült Államok első számú emberének lenni, hiszen folyamatosan meg kell felelni az előírásoknak. Egy kivétel van, ha te vagy Donald Trump, ugyanis Barack Obama utódja némiképp felrúgja a Fehér Ház szabályait, s a saját maga útján megy.

A Politico beszámolója szerint az amerikai elnök egyszerre két iPhone-t használ. Az egyiket kizárólag hívásokra, míg a másikat leginkább Twitterezésre, illetve egyéb közösségi alkalmazásokra és hírek ovlasására. Mind a két telefont a Fehér Ház kommunikációs ügynöksége szolgáltatja Trump számára, ezért cserébe pedig meg kell felelni a házirendnek, amit az elnök egyszerűen figyelmen kívül hagy.

Az előírások alapján a telefonokat minden harminc napban cserélni kell a megfelelő védelem miatt. Trump erre fittyet hány, hiszen a Twitterezős telefonját immáron öt hónapja nem adta le. Természetesen a biztonsági szakértők megkérték rá, hogy cserélje le, de erre az elnök válasza az volt, hogy az túl kényelmetlen lenne számára – biztos a bonyolult jelszavai miatt megterhelő számára újra és újra bejelentkezni a közösségi oldalaira. Természetesen a szakértők felhívták az elnök figyelmét a veszélyekre, de mit sem érdekelte.

Ezzel szemben Barack Obama mindenben megfelelt az előírásoknak, s nála harminc naponta cserélték a telefonokat. Érdekes egyébként, hogy Trumpot ennyire nem érdeklik az előírások, illetve az is, hogy ezt engedi neki. Amerika első számú embereként hatalmas felelősség van rajta, így kicsit elképzelhetetlen, hogy ilyet megenged magának, illetve megengednek neki.

Figyelem! Betört a kijelződ? Ne feledd, kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!