Sebességteszt: mennyivel gyorsabb az iOS 12 első bétája alatt egy iPhone 5s az iOS 11.4-hez képest?

HusztiD 2018.06.06. 09:55 iOS, iPhone, Kiemelt hírek, Videók 0 db 1 325

maxresdefault

A hétfő este bemutatott iOS 12-nél ugyan kevés lényeges újdonságot kaptunk, azonban Craig Federighi elmondása alapján egy igazán kiemelkedő frissítésre számíthatunk, ugyanis a stabilitásra és a gyorsaságra gyúrtak rá igazán. A hivatalos információk szerint a korábbi készülékek iOS 12 alatt 40-70 százalékos gyorsulásra számíthatnak a jelenlegi rendszerekhez képest.

Mivel a keynote-ot követően elérhetővé váltak az első béták, így az iAppleBytes csapata készült egy gyors összehasonlító videóval. Összesen két iPhone 5s-t láthatunk az alábbi videóban: a bal oldalin a jelenlegi rendszer, az iOS 11.4 fut, míg a jobb oldalin az iOS 12 legelső bétája. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, a szokásos boot teszt után alkalmazásokat nyitottak meg egyesével a telefonokon, hogy lássuk, milyen különbségek mutatkoznak.

Az Apple szerint egy applikáció megnyitásakor a rendszer szinte maximumon pörgeti a processzort, hogy a lehető leghamarabb megnyissa elindítsa azt, s többek között így érik el azt, hogy 40-70 százalékkal gyorsabb az új rendszer. Nos, a valóság eddig mást mutat, ugyanis szemmel látható, hogy tényleg gyorsabb az iOS 12, azonban koránt sem tapasztalható az az adott mérték, melyet az Apple közölt. Nem utolsó sorban pedig vannak olyan programok, melyeket iOS 11.4 alatt gyorsabban nyit meg a készülék, mint az App Store, vagy a részvények app.

Egyelőre messzemenő következtetéseket nem érdemes ezek alapján levonni, ugyanis az iOS 12 végfelhasználói változata merőben eltérhet a jelenlegi verziótól. Addig legalább még 5-6 különböző bétát adnak ki az almások, s mindegyikben fejlődni fog a rendszer. Mivel ez a legelső kiadás, így itt még nem tapasztalható a korábban állított sebességnövekedés, de a későbbiekben (remélhetően) már észrevehetőbbek lesznek.

Figyelem! Betört a kijelződ? Ne feledd, kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!