Az iOS 12 alatt immáron két arcot regisztrálhatunk a Face ID-hoz

HusztiD 2018.06.06. 13:55 iOS, iPhone 2 hozzászólás 310

iphone-x-face-id

A hétfő este megrendezett WWDC ’18 keynote-on betekintést nyerhettünk, hogy milyenek lesznek az Apple legújabb operációs rendszerei. Mondhatni egy rakás újdonságról számoltak be az almás vezetők, azonban ahogyan ilyenkor lenni szokott, számos olyan újdonságról felejtettek el említést tenni, amely igazából lényeges lesz a felhasználók részére.

Mivel fejlesztők számára elérhetőek az első béták, így nagyon érdekes felfedezést tettek az iOS 12-ben. A tavaly megjelent iPhone X-ben mutatkozott be elsőnek a Face ID, amivel az Apple a korábbi Touch ID-t hivatott felváltani. Tudjuk jól, hogy a Face ID által eddig egyszerre egy arcot regisztrálhattunk, míg a Touch ID képes készülékeknél öt különböző ujjlenyomatot vihettünk fel. Lényegében mondhatjuk azt, hogy az iPhone X esetében egy ember fért csak hozzá a hitelesítő eljárás által az adatokhoz, míg a korábbi készülékeknél akár öt különböző ember.

A jó hír, hogy mindez az iOS 12-ben megváltozik, ugyanis az Apple elérhetővé tette az eltérő megjelenés lehetőséget. Lényegében ezzel a funkcióval egy új személyt regisztrálhatunk a Face ID-hez. Mivel még nem olyan rég kezdték el nyűni a fejlesztők az első bétát, így kíváncsiak leszünk a későbbi tesztekre, ugyanis az új funkció sokkal inkább nevezhető egy olyan kiegészítésnek a hivatalos információk alapján, amivel magunkat vihetjük fel ismételten, mintsem arra, hogy egy új személyt regisztráljunk. Várhatóak videós tesztek a későbbiek folyamán, így kíváncsiak vagyunk, hogy voltaképp mi hozható ki az új lehetőség által.

Figyelem! Betört a kijelződ? Ne feledd, kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. iRon242 - 2018.06.06. 19:07

    Miért, eddig csak egy személy nyithatta az iPad Pro-t? Mekkora gáz!

  2. iRon242 - 2018.06.06. 19:09

    Hülye kérdés volt, nyilván iPhone X-en nem életszerű, hogy más is nyitogassa, na de azért egy táblagépnél, amit többen is használhatnak pl. egy családban, ez alap kellene, hogy legyen, én nem egy felhasználóra.

Szólj hozzá Te is!