Így fest manapság az Apple Park

HusztiD 2018.06.05. 13:55 Apple, Videók 0 db 441

maxresdefault

Az utóbbi hónapok folyamán nagyon kevés drónvideót láthattunk az olyan ismertebb YouTube-erektől, mint Duncan Sinfield. Ennek egyik oka, hogy az almások az utóbbi időben meglehetősen keményen fogják a videósokat, hiszen tiltott légifelvételeket készíteni a főhadiszállásról.

Mindezek ellenére WWDC ’18 előtt nem sokkal Duncannak sikerült kimennie és lencsevégre kapnia az aktuális helyzetet. Igazából lassan tényleg elmondhatjuk, hogy a kivitelezés 100 százaléka megtörténik, ugyanis már csak kisebb külső munkálatok vannak hátra. Ami érdekesség viszont, hogy a felvétel pillanatában nem voltak alkalmazottak, csupán az építőiparban résztvevő munkások.

Az Apple Park projektet az Apple társalapítója, Steve Jobs prezentálta 2011. júniusában a cupertinói városi tanácsnak, akik nem sokkal később elfogadták a terveket. Az előzetesek alapján az Apple Park lesz az eddigi legzöldebb épület, amelybe már teljesen beköltöztek az almások. Az új főhadiszállás egyszerre 13 ezer embernek ad munkát, ami 35 darab teljesen megtöltött Boeing 747s-nek felel meg.

Figyelem! Betört a kijelződ? Ne feledd, kihagyhatatlan kijelzőcsere akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!