Átejtette közönségét robot telefonhívásával a Google?

HusztiD 2018.05.22. 17:55 Egyéb, Kiemelt hírek 1 db 117

google-duplex-screenshot

A Google május elején tartotta meg a szokásos Google I/O konferenciáját, ahol a vállalat vezetői bemutatták az ősszel érkező Android P mobil operációs rendszert, s annak újdonságait. Tudjuk, hogy az új szoftver ihletet merített az iPhone X vezérlőfelületéből, azonban volt egy másik nagy újdonság az előadáson, a Google Duplex.

A Google Duplex lényegében a fejlett mesterséges intelligenciát rejti magában, mely képes telefonhívásokat kezdeményezni. Az alábbi videóban remekül prezentálnak két hívást, hiszen az egyikben egy fodrászatot, míg a másikban egy éttermet hívtak. Az Axios csapata kicsit kételkedett mindebben, hiszen egy valódi beszélgetés nem egészen úgy hangzik, mint ahogyan a Google azt lejátszotta nekünk, így kicsit utánajártak a dolgoknak.

Ha alaposan megfigyeljük, akkor a videóban hallhatjuk, hogy mind a két esetben, mikor a hívott felek felveszik a telefont, akkor úgy kezdik a beszélgetést, hogy “helló, miben segíthetek?”. No már most, az Axios csapata több, mint 20 fodrászatot és éttermet hívott fel ugyanezen Mountan View-i környéken, de egyik fél sem ezzel kezdte a mondókáját. Minden telefonbeszélgetés azzal indult, hogy az adott fodrászat, vagy étterem bemutatkozott, hogy tudjuk, melyik üzletet hívtuk, majd csak utána kérdezett. Másik érdekes dolog, hogy a demóban nem hallatszik semmilyen háttérzaj. A csapat alátámasztotta, hogy bármelyik beszélgetés alkalmával hallatszott valamilyen egyéb zaj, legyen az akár egy hajszárító, vagy a tányérok hangja, amikor pakolják őket.

A nyomozás után az Axios felkereste a Google-t, de nem egészen kaptak kielégítő választ. A csapat megkérdezte, hogy voltaképp milyen üzleteket hívtak fel, amit az előadáson leadtak, de erre a Google nem kívánt nyilatkozni – pedig az Axios válasz esetén még a titoktartást is megígérte számukra. Kicsivel később újra felkeresték a vállalatot, hogy megkérdezzék szerkesztve voltak-e a telefonhívások, de a szóvivő ígérete alapján erre később fog választ adni, azonban a mai napig nem hallatott magáról.

Természetesen az Android P végfelhasználói megjelenésig még több hónap van, így addig a Google fejleszteni fog saját szolgáltatásán. Viszont az erősen kérdéses, hogy jelenleg mennyire pontos a Google Duplex, s mégis hogyan kezeli a valós életben a hívásokat. Heteken, esetleg hónapokon belül biztosan lesznek erre irányulóan tesztek, így azokra nagyon kíváncsiak leszünk.

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki, illetve a megfelelő kiegészítőkről se feledkezz meg!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. g - 2018.05.23. 21:05

    Hey Síri savanyú a szőlő?

Szólj hozzá Te is!