Hiába a visszaeső eladások, Európa szerte iszonyatosan jól tarolt az iPhone X

HusztiD 2018.05.17. 09:55 iPhone 0 db 147

iphone-x-5

Pont a napokban számoltunk be arról, hogy az iPhone X volt világszerte a besteseller okostelefon az első negyedévben. Ezúttal viszont a Canalys adta ki legújabb elemzését, amelyben arra világítottak rá, hogy Európa szerte is az Apple csúcsmodellje volt a legkelendőbb, hiszen 10 milliót szállítottak le belőle a januártól márciusig terjedő időszakban.

Hiába árazta be az Apple ezer dollárra, vagyis 380 ezer forintra az iPhone X kezdőárát, nem igazán látszik az eladásokon. Elmondható, hogy a 2018. első negyedéves adatok alapján az okostelefon eladások 6,3 százalékkal estek vissza az előző éves adatokhoz képest, mely az eddigi legnagyobb volt a történelem során. Ennek ellenére mit sem érzett belőle az Apple, hiszen sikerült 10 millió iPhone X-et elpasszolnia, amivel EU szerte is bestseller termékként emlegetik.

Amíg az Apple-nek megy a szekér, addig ezt a Samsung nem mondhatja el magáról, hiszen az ő eladásaik 15 százalékkal csökkentek az előző éveshez képest. Elemzők szerint az olyan riválisoknak, mint a Huawei-nek és a Xiaomi-nak köszönheti a Dél-koreai óriás a csökkenést, hiszen az olcsóbb készülékeikkel a Samsung eladásait tudták ellopni.

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki, illetve a megfelelő kiegészítőkről se feledkezz meg!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!