Az ADC díját söpörte be az Apple hangulatos, Barbers című reklámja

HusztiD 2018.05.11. 12:40 Apple, iPhone, Videók 0 db 135

9FB58B89-F02A-436E-8A7B-128276D3F096-780x440

Megszokhattuk, hogy az Apple folyamatosan lát el minket ki hangulatosabbnál hangulatosabb videókkal, melyben a vállalat aktuális termékeit mutatják be egyedi módon. Mi több, az sem idegen számunkra, ha azt mondjuk, hogy több díjat is elnyertek, ugyanis nem egy példa volt rá az elmúlt évek folyamán.

Az almások tavaly májusban tették közzé a ‘Barbers’ című egyperces videójukat, melyben az iPhone 7 Plus portré mód nagyszerűségére hívták fel a figyelmet. Magában a reklámban láthatjuk, ahogyan a kuncsaftjaikat megnyírják a fodrászok, majd a tavalyi csúcsmodell segítségével egy remek képet készítenek róluk, melynek láttán felkeltik az érdeklődést, s egyre többen fáradnak be.

Az Apple ezúttal az ADC, vagyis az Art Directors Club díját zsebelhette be magának. Az ADC-ről tudni érdemes, hogy még 1920-ban alapították meg, idén pedig 97. alkalommal hirdették ki azt aktuális díjátadójuk nyerteseit, melynek a kaliforniai vállalat is részese volt.

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki, illetve a megfelelő kiegészítőkről se feledkezz meg!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!