Ezúttal az iPhone X és az iPhone 8 Plus kamerái miatt perlik az Apple-t

HusztiD 2018.05.04. 13:55 Egyéb, iPhone 0 db 562

apple-iphone-x-8-photography-camera-12

Ha folyamatosan nyomon követitek az Apple körüli híreket, akkor már megszokhattátok, hogy állandóan vannak olyan hírek, mely szerint perlik kedvenc vállalatunkat. Ezúttal a Coretronics ment szembe a kaliforniaiakkal, akiket nem mellesleg az Apple hírhedt beszállítója, a Foxconn, illetve a Samsung finanszíroz anyagilag.

Nem ez az első viaskodás, ugyanis tavaly november folyamán már beperelte a Coretronics az Apple-t, ám akkor még csak az iPhone 7 Plus dupla kamerás megoldása miatt. Ezúttal viszont az iPhone X és az iPhone 8 Plus van a terítéken, ugyanis a sértett fél szerint megszegték az egyik olyan szabadalmukat, melyet a telefotó kameránál alkalmaztak. Az eset lényege, hogy a Coretronics szabadalmát csak idén januárban sikerült elfogadtatni, míg a telefonok tavaly ősszel jelentek meg. Ebből kifolyólag eléggé érdekes lehet a pereskedés.

Természetesen ez is egy hosszú pereskedés lesz, így lehet, csak évek múlva fog véget érni. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy hogyan alakulnak majd a dolgok, illetve büntetni fogják-e emiatt az Apple-t.

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki, illetve a megfelelő kiegészítőkről se feledkezz meg!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!