A szívritmuszavar is kimutatható az Apple Watch által

HusztiD 2018.04.06. 14:55 Apple Watch, Kiemelt hírek 0 db 320

watch-heart

Több nagyon érdekes dologra mutattak rá a kutatók az elmúlt évek során, mióta megjelentek az okosórák. Ezúttal a Cardiogram alkalmazást fejlesztő csapat és a Kaliforniai Egyetem kutatói tettek egy nagyon érdekes felfedezést a témát illetően.

Az Apple Watch-ba, illetve egyéb okosórákba, vagy kiegészítőkbe beépített pulzusmérő szenzorok képesek 97 százalékos pontossággal megmondani, hogy valakinél megfigyelhetőek-e abnormális szívműködésre utaló jelek. A csapat összesen több, mint 139 millió esetet vizsgált meg, melyet közel 10 ezer felhasználói adataiból sikerült kinyerniük.

A megállapítások alapján az ehhez hasonló készülékekkel kimutathatóak a már említett abnormális viselkedések. Ide sorolhatjuk első sorban az úgynevezett pitvarfibrillációt vagyis a szívritmus zavart, de mellette még  a magas vérnyomást, az alvási apnoe szindrómát, vagy a cukorbetegség korai jeleit is felhozták példának, hiszen ezekre utaló előjelek szintén észrevehetőek a kiegészítők által.

Természetese ezen viselhető ketyerék nem érnek fel a komoly orvosi műszerekkel, de több esetben voltak életmentőek. Ahogyan korábban láthattuk, nem egy ilyenre volt példa, így feltehetően az elkövetkezendő évek folyamán tovább folytatja kutatásait az Apple, így akár egyre több és hasznosabb dologra lesz alkalmas az Apple Watch.

Apple Watch tulajok, ti mely tulajdonságát szeretitek legjobban az okosórának?

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!