Légvezérléses funkciót kaphatnak a jövőbeli iPhone modellek?

HusztiD 2018.04.05. 11:56 iPhone, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 416

_1518084713

A Bloomberg egy újabb beszámolója arra enged következtetni, hogy az Apple két drasztikus változást fog bevezetni a jövőben érkező iPhone modelljeiben. A jelenlegi információk szerint inkább kísérleti jelleggel ügyködnek egyelőre az almások, illetve nem most, hanem csak évek múlva kerülhetnek bemutatásra.

Az első és talán legérdekesebb, hogy a kaliforniaiak egy olyan megoldáson dolgoznak, mikor az iPhone kijelzője képes úgy érzékelni a gesztusokat, hogy nem érünk hozzá magához az érintőpanelhez. Pontos megvalósításról nem számoltak be ugyan, de a telefon kijelzőjében lennének szenzorok, amelyek úgymond az ujjainkat érzékelnék/figyelnék, így ezáltal lenne elérhető eme egyelőre nagyon bizarrnak tűnő funkció. Érdemes egyébként megjegyezni, hogy az Apple az iPhone 6s-ben mutatta be elsőnek a nyomásérzékeny kijelzőt, amivel számos új funkciót csalhatunk elő, s ez lehet a következő nagy lépése a vállalatnak.

A másik újdonság már kevésbé hat bizarrnak, s egyelőre talán nehéz lehet elképzelni, hogy miért lenne jó. A Bloomberg tudomásai alapján egy olyan hajlított kijelzőt szeretnének bemutatni az almások, ami úgymond a széleitől a telefon közepéig befelé görbül/hajlik. Mint tudjuk, a jelenlegi iPhone modellek széleinél kerekítést alkalmaz az Apple, azonban ez kicsit másabb lenne, ugyanis a kijelző közepe úgymond alacsonyabban feküdne, mint annak szélei. Az oldal egyébként az LG Flex-hez hasonlít, így valami ehhez hasonló megoldást várhatunk.

unas_216649_altpic_1

Ne feledjük, hogy ezek csak újabb meg pletykák, melyeknek valóságalapjáról biztosat nem tudni. Nem utolsó sorban érdemes megjegyezni, hogy az Apple nem egy, hanem több prototípussal kísérletezik a jövőbeli telefonjaikat illetően. Hogy ezek a prototípusok végül beválnak-e avagy nem, azt nem most, hanem évek múlva fogjuk megtudni.

Mit szóltok a mostani hírekhez? Ti hogyan képzelnétek el a jövőbeli iPhone modelleket?

Figyelem! Tavasz alkalmával brutális akcióval vár az iDoki!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Szekeres Zoltán - 2018.04.06. 09:01

    Nem kell hajlított kijelző

  2. Szasza - 2018.04.09. 02:41

    Ez valami baromság! Remelem csak pletyka marad. Biztos, hogy nem vennék egy olyan szart!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.